Holovits Huba: “Olyat produkálunk, amit még senki a Balaton partján” (Magyar Narancs)

Olyan, hogy strand és kikötő szomszédos, vagy ötven is akad. A strand közepén Balatonföldváron sem épül kikötő. A strand ugyanis a szárazföld, az önkormányzat azért felel, a víz, a Balaton-meder már állami tulajdon és állami hatóságok döntik el, ott mi épülhet – jelentette ki a Magyar Narancsnak Balatonföldvár polgármestere. 

A földvári képviselő-testület már 2004-ben eldöntötte, hogy a Nyugati strandnál kikötő épülhet, és ez azóta is szerepel minden testület programjában, tehát sohasem került le a napirendről. Több mint egy évtizede egyszer már egy befektető neki is látott a kikötőépítésnek, ami végül meghiúsult – fogalmazott Holovits Huba.

A kikötővel kapcsolatban elmondta: minden fejlesztésnek vannak ellenzői és támogatói, ami nem baj.

Az már baj, hogy a Pécsi Törvényszék és a Kúria is szavakon „rugózik”, nem veszi figyelembe a helyi jogalkotói szándékot, ami 2004 óta arra irányul, hogy itt kikötő épüljön. A helyi építési szabályzatunk bíróságok által citált 2006-os jóváhagyásakor is már szerepelt a térképen a kikötőjel. De mondok meredekebbet: ha szigorúbban vettük volna a törvényt, akkor azóta, hogy 2004-ben elhelyezték a kikötőjelet a Nyugati strandnál, azon a sávon, ahová a kikötőt szánták, megtilthattuk volna a strandolást.

-fejtette ki.

Szerinte a kikötő léte vagy nemléte nincs a kardinális kérdések között a városlakók körében. Egy kisebbség habosítja, a politika pedig rátelepszik. Szerinte ma is többségben vannak, akik vagy jónak tartják, vagy nem érdekli őket, hogy lesz kikötő vagy sem. Ha van, aki másként gondolja, az kezdeményezhetett volna például helyi népszavazást a kérdésről, de ilyen nem történt.

Holovits Huba elmondta, hogy a kikötő építésével egyetért.

S hogy miért pont oda tervezték a kikötőt? Mert ott a legmélyebb a víz a földvári partok előtt, más partszakasz nem is alkalmas kikötő létesítésére. Nem igaz tehát, amit Herényi Károly állít (a volt MDF-es politikus a kikötőépítést ellenző helyi civil szervezet, a Mosolygó Balatonföldvár Egyesület elnöke – a szerk.), nevezetesen hogy csak mert így olcsóbb volna, hiszen a strandi infrastruktúra már adott. Amúgy pedig még a kikötőépítés kezdete előtt, úgy öt-hat éve a képviselő-testületünk törvénymódosítást kért, szerettük volna a kikötőjelet a strand keleti szélére kitetetni, de ez sajnos nem történt meg.

A polgármester szerint nem változna meg a strand funkciója,  mert  a strandra semmi nem fog épülni, csak a mederbe, és strandolni ezután is lehet. 120 méterről megy a vita, aligha hiszem, hogy ezt hiányolná bárki, amikor Balatonföldvár 5,5 kilométer partszakaszából 3,5 kilométer fürdésre kijelölt és alkalmas – fogalmazott.

A teljes interjú a Magyar Narancs oldalán érhető el.