Hogyan éltek a Balatonnál? – Bemutatják a kötet új kiadását (zaol.hu)

Jankó János A Balaton-melléki lakosság néprajza című könyvének legújabb kiadását november 14-én 17 órakor mutatják be a Balatoni Múzeumban.


Az 1902-ben megjelent kötet a Balaton környékén végzett néprajzi kutatások alapműve. A rendezvényen a kiadványt Lóczy István (Imedias Kiadó) előadásában ismerhetik meg az érdeklődők, Jankó János munkásságának a hazai néprajzkutatásban betöltött jelentőségéről pedig Gyanó Szilvia etnográfustól kaphat áttekintést a közönség.

Jankó János a Balaton-mellék néprajzának tanulmányozását 1893-ban kezdte a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottságának felkérésére. Az 50 – akkor vízjoggal rendelkező – településen összesen 240 napot töltött, majd eredményeit mintegy 430 oldal terjedelemben foglalta össze. A kötet A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című sorozat részeként jelent meg.
A szerző eleven és színes képet rajzol a Balaton mentén élő emberek életéről, és betekintést enged a balatoni hagyományokba is.
Amint a múzeum honlapján olvasható, Jankó János munkájának hatását jelzi, hogy egy 2005–2008 között zajlott OTKA-kutatás (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) az ő nyomán, de a mai kor viszonyaihoz igazítva, hasonló tematika mentén vizsgálta a Balaton szűkebb térségét. A programban részt vett a keszthelyi múzeum néprajzkutatója, Gyanó Szilvia, aki e kutatások eredményeiről is szól a rendezvényen – írja a zaol.hu.