Hetvenhét éves lenne Bujtor István, a Balaton szerelmese (veol.hu)

Tihany, Balatonfüred, Balatonszemes, Csopak. Csak néhány helyszín, ami Bujtor István filmjeiben megjelent és magával ragadta a nézőket.

Tíz évvel ezelőtt kaptuk a szörnyű hírt, hogy a művész már nincs velünk. Emlékét ma többek között számtalan filmje, egy veszprémi dombormű és egy füredi szobor is őrzi. Bujtor István ma ünnepelné hetvenhetedik születésnapját.

A Balaton mindig központi szerepet töltött be életében. Gyerekkorában gyakran járt családjával Balatonszemesre, itt szeretett bele a tóba. A sportok közül – a kosárlabda mellett – a vitorlázás jelentett kikapcsolódást számára, nem csak hobbi szinten, de profi versenyzőként is rajthoz állt. Rendkívül jól teljesített, hatszoros magyar bajnokként állhatott a dobogó tetejére.

Jött Ötvös Csöpi és a pofonok

1980-ban találta ki Ötvös Csöpi rendőrnyomozó alakját. Legemlékezetesebb filmjének A Pogány Madonnának is őt tette meg főszereplőjévé, oldalán a Kern András alakította Kardos doktorral. Ezt pedig követték az újabb filmek, hatalmas nézettséggel és közönségsikerrel kísérve.

Ezeket nem csak Magyarországon, de Nyugat-Európában is gyakran játszották a tévéadók. A helyszínük pedig mi más lehetett volna, mint a festői Balaton.

2007 őszén választották meg a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójává. Halála után, 2010-ben a veszprémi Játékszín hivatalosan az ő és féltestvére, Latinovics Zoltán nevét viseli. Emellett 2011 óta adják át a Bujtor-gyűrűt a színház háttérmunkásainak elismerésére.

2013. május 5-én Balatonfüreden, a Vitorlás téren felavatták egész alakos szobrát. Farkas Ádám, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása kormányosként ábrázolja Bujtort a Rabonbán hajón.

Végső nyughelye is imádott tava mellett, Balatonszemesen található.

A teljes cikk itt.