Hétvégén is folytatódik a szemétszedés a balatoni településeken

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót nyolcadik alkalommal szervezik meg. A szemétgyűjtési program keretében önkéntesek takarítanak az ország számos területén, köztük a Balatonnál is.

A balatoni régióban számos önkéntes csoport csatlakozottt a március 18-24. között megszervezésre kerülő TeSzedd! akcióhoz. A nyitott csoportokhoz akár az adott napon is bárki csatlakozhat, hogy segítsen összegyűjteni az érintett területen a szemetet. A csoportok néhol előzetes regisztrációt kérnek, javasolnak, hogy megfelelő mennyiségű kesztyűvel, zsákkal tudjanak készülni az önkéntesek kiszolgálására – tájékoztat az eseményről a balatontipp.hu, amely a részletes helyszín listát is közzétette, folyamatos frissítés, bővítés mellett.

Aki csak az utolsó pillanatban dönt a bekapcsolódás mellett, az jó, ha kesztyűt visz magával. A láthatósági mellény viselését mindenkitől kérik, mert a munkaterületek általában utak közelében lesznek.

Az akció központi honlapján közel hatvan olyan csoportot található időponttal, találkozási hellyel, ahová bárki csatlakozhat. A Balaton északi és déli parti települései egyaránt kiveszik részüket a szemétgyűjtésből. Az alábbi helyszíneken nyitott önkéntes csoportokhoz lehet csatlakozni 2019. március 23-án:

7:00 órai kezdettel

Szentantalfa, Kút u.1. – 2019-03-23 07:00
Tótvázsony, Aki a Pécselyi elágazónál csatlakozik 7:41-re ér be a busz, körtefánál szállunk le róla (Balatoni kék szakasz) – 2019-03-23 07:00

8:00 órai kezdettel

Balatonberény, Kossuth tér 1.
Keszthely, Fenékpuszta, Madárgyűrűző Állomás, Balaton-partú
Köveskál, Fő Utca buszmegálló
Siófok, Töreki vendéglő
Tapolca, Régi temető
Várvölgy, Kossuth L. u. 67.

9:00 órai kezdettel

Alsópáhok, Fő u. 65.
Balatonalmádi, Budai Nagy Antal utca 8-9.
Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
Balatongyörök, Szépkilátó, parkoló
Felsőörs, Szabadság tér 5.
Kéthely, Kéthely Betonhíd
Nagyberény, Templom utca 11.

9:30 órai kezdettel

Balatonakarattya, Állomás tér
Balatoncsicsó, Fő utca 19.

10:00 órai kezdettel

Aszófő, Hunyadi u. 2/b. vasútállomás
Balatonakali, Fék parkoló
Balatonrendes a 71-es országút és a Strand utca találkozása
Dörgicse, Fő utca 18.
Balatonvilágos, Bercsényi u. 21.
Somogyszentpál, Árpád u.1.

14:00 órai kezdettel

Balatonkeresztúr, 46.698874, 17.381020 A Nyugati-övcsatorna 7-es főút és híd melletti pihenőhely a Berzsenyi Dániel és az Iskola utca találkozásával szemközt.
Hegymagas, Szigligeti utca 13
Szigliget, gyülekező a község főterén, a polgármesteri hivatal előtt.
Zalakaros, Park utca vége

2019. március 24-én 8:30 órai kezdettel:

Badacsonytördemic, gyülekezési pont Badacsonylábdihegyen az Ökoturisztikai Látogatóközpontnál

 

2019. március 29-én 16:00 órai kezdettel:

Balatonfűzfő, a Balatonfűzfőért Alapítvány tavaszi szemétgyűjtési akciója