Összesen 32 krónikus beteget küldött haza a Kaposi Mór Oktató Kórház – közölte Moizs Mariann főigazgató. Az ágyak felszabadítása zökkenőmentesen történt és védőfelszereléssel is ellátták dolgozóikat. Mindössze egy koronavírusos beteget ápolnak a kaposvári kórházban.
Védőeszközökkel megrakott teherautó érkezett péntek reggel a Kaposi Mór Oktató Kórházba. Négyezer darab sebészeti maszkot, háromszáz homlokpántos arcvédőt és ötszáz teljes testvédő overált rakodtak ki. Nagy szükség van ezekre a felszerelésekre, hiszen már a Németh István fasor felőli bejárnál is teljes védőfelszerelésben fogadják a betegeket.
Mindenkinél lázat mérnek és egy állapotfelmérő lapot töltenek ki. Ebben a koronavírusra jellemző tünetekről is érdeklődnek. A napokban a kaposvári kórháznak is több ágyat kell felszabadítani arra az esetre, ha tömegével kell majd ellátni betegeket.
– A kaposvári kórházban, a marcali és mosdósi telephelyén 1256 ágy működik, péntekre 695 ágyat sikerült kiüríteni és 188 ágyon tudunk betegeket lélegeztetni – mondta el Moizs Mariann, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója.
Megjegyezte: a megújult egészségügyi intézmény szerkezeti adottságai lehetővé tették a gyors ágyfelszabadítást, saját betegszállító szolgálatukkal gördülékenyen sikerült megszervezni az átcsoportosítást.
– Nagy hálával tartozom a kórház dolgozóinak, hogy összehangolt munkával sikerült az átszervezést végrehajtani és köszönöm a somogyi, kaposvári családoknak az együttműködésüket, mindösszesen 32 krónikus ápolási ágyon fekvő beteget kellett elküldeni. De nem hagyjuk őket egyedül, recepttel láttuk el őket és folyamatos kapcsolatban leszünk velük a telefonos konzultáció révén – tette hozzá Moizs Mariann.