Havazás miatt adtak ki figyelmeztetést Veszprém megyére (veol.hu)

Citromsárga, azaz elsőfokú figyelmeztetést adott ki Veszprém megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), ez azt jelenti, hogy 12 óra alatt 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat.


A Dunántúl nagyobb részén jellemzően gyenge intenzitású havazás várható, de nyugaton felől a hőmérséklet emelkedésével teret nyer a havas eső, eső csapadékforma is – írja honlapján az OMSZ. Jellemzően lepel-3 cm hó valószínű, de a Dunántúli-középhegységben, esetleg a Kisalföld keleti részén, illetve kiemelten a Bakony térségében helyenként 5-8 cm is hullhat. A hegyvidéki területeken várhatóan egész nap kitart hó formában a csapadék, de nyugat felől napközben átmenetileg a Dunántúl nagyobb részén fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet.

A Veszprém és környéke időjárását figyelő vmeteo előrejelzése szerint a vasárnap legnagyobb kérdése továbbra is a csapadékmennyiség. Erősen felhős, borult lesz az ég felettünk, gyenge havazás, ekkor lepel-2 cm hó várható, de havas eső, kisebb eső is előfordulhat, amennyiben nálunk lesz csapadék. Az északnyugati szél a nap második felében kissé megélénkül, a vasárnap reggelre várható -1-ről az esti órákra 2 Celsius-fok környékére melegszik a levegő.

Hétfőn még kissé szeles marad az idő, keddtől pedig ismét anticiklon, jó eséllyel reggelente ködös, gyengén fagyos idő vár ránk. Napközben ritkul a köd, tartós hidegpárna valószínűleg nem alakul ki, így délutánonként 5 Celsius-fok közelébe is melegedhet a levegő – írja a veol.hu.