Folytatódik a strandfejlesztési program a Balatonnál. Idén három milliárd forintból korszerűsíthetik a szabadstrandokat a tóparti települések. A tervezet szerint a pályázati forrásból az infrastruktúra fejlesztése mellett jut családbarát vízi attrakciókra létrehozására is.
– Korábban is pályáztunk, 40 millió forintból újulhattak meg strandjaink – mondta el Kenéz István, Balatonlelle polgármestere. Hozzátette: idén már összeállították pályázati anyagukat, amelyet benyújtanak majd a Magyar Turisztikai Ügynökséghez.
– Szeretnénk a lejárókat fémre cserélni, új öltözőket létrehozni, ivókutakat kialakítani, valamint megújítani a zöld területeket. Tervezzük padok és a szemetesek cseréjét is – tette hozzá a lellei polgármester.
Balatonfenyves önkormányzata is élt a korábbi pályázati lehetőséggel. Lombár Gábor, a település polgármestere elmondta, az elnyert 40 millió forintot sporteszközök beszerzésére és zuhanyzók cseréjére költötték. – A Csalogány szabadstrandot szeretnénk felújítani. Itt az illemhelyeket tennénk rendbe, szeretnénk kicserélni az eszközöket, attrakciókat is a játszótéren – tette hozzá Lombár Gábor.
A strandfejlesztési program első ütemében tavaly mintegy 2 milliárd forintos támogatást kapott több mint 30 balatoni település 55 fizetős strandja – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség. Idén 5 milliárd forint keretösszegből indul el a strandfejlesztés második üteme, amelyben a szabadstrandok fejlesztésére nyílik lehetőség a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Dunakanyarban.
A Magyar Turisztikai Ügynökség célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. A programban idén a balatoni szabadstrandok fejlesztésére 3 milliárd forint támogatás jut, ebből infrastruktúra fejlesztésre, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására és családbarát fejlesztésekre fordítható a pályázati forrás. A program további elemeként a Balatonnál valamennyi strand támogatást kap annak érdekében, hogy megtervezzék 2030-ig a strandfejlesztéseket és az itt található gasztronómiai létesítmények fejlesztése is megvalósulhat a következő években – írja a sonline.hu.
Fonyódon világsztárok buliznak az idén
Fonyód Idén is megrendezi a Magyar Tenger Produkció a nagy sikerű Retro Balaton Fesztivált. A kilencvenes évek legnagyobb sztárjai lépnek a világot jelentő deszkákra július 26-27. között. Bejelentették, hogy idén előadja legnagyobb slágereit az Ámokfutók, Krisz Rudi, de fellép a Kozmix, a Splash, a Groovhouse, a TNT. A kilencvenes években a lányok szíveit törték össze, most azonban kedves emlékeket idéznek fel Fonyódon a Shygys tagjai. Az időutazás garantált, hiszen a Retro Balaton Fesztivál legnagyobb durranása a német poptrió, a Mr. President koncertje lesz.