A Bakonyi Csillagászati Egyesület (BCSE) január 6-án reggel indítja el közösségi oldalán azt a szavazást, melynek keretein belül a nagyközönség kiválaszthatja, hogy melyik városból induljon az Űrbatyu II.- írja a veol.hu.
A szavazók három város közül választhatnak: voksolhatnak Tapolcára, Pápára, Várpalotára úgy, hogy a bejegyzésben mindhárom városhoz rendelnek egy hangulatjelet. A szavazás február 6-án éjfélkor ér véget. Az a város nyer, amelyik több hangulatjelet gyűjt a szavazás időszaka alatt. Csak az eredeti bejegyzésre leadott szavazatokat fogadják el – tudta meg a veol.hu a klub elnökétől, Ivanics Ferenctől.
– Az Űrbatyu II-t 2020. május 2-án, a csillagászat napján indítjuk útjára egy nyilvános rendezvény keretein belül a nyertes városból. A település iskoláiban tanulóknak külön pályázatot írunk ki, a pályázat nyertesei velünk együtt indíthatják majd el az Űrbatyu II-t a világűr határvidéke felé. A nyertes város vezetését és iskoláit meghívjuk a felbocsátási ünnepségre. A szavazás megosztói közül sorsolás útján kiválasztunk egy szerencsést, aki szintén velünk tarthat az indításnál.
Akik emellett kedvelik a BCSE közösségi oldalát, és a kedvelők száma eléri a háromezret, külön nyereményjáték során meteoritmintát nyerhetnek – mondta az elnök. Hozzátette, hogy az Űrbatyu II. az első küldetéshez képest egy kiterjesztett, magasabb célokat kitűző projekt. Az első Űrbatyut Ajkáról indították, a második küldetésébe, annak élményébe és izgalmaiba szeretnék azokat a városokat is bekapcsolni, amelyekkel az elmúlt években sikerült valamilyen kapcsolatot kialakítaniuk.
Az egyesület további támogatókat vár a világűr peremét megcélzó küldetéséhez.