Három épületből álló lakókomplexum épülhet az egykori tihanyi kenderföldön – derül ki a Veszprém Megyei Kormányhivatal közleményéből, amiben a létesítéshez szükséges előzetes környezeti vizsgálat megindításáról írnak. A dokumentum alapján a tulajdonos a Korner Klub Kft., a terveket pedig a Bplan Architect Kft. jegyzi – írja az Építész Fórum.
(Forrás: Építész Fórum / ÉTDR)
A tihanyi rév közelében, a Kenderföld utca 10. alatt, az 1842-es helyrajzi számon megvalósuló tömb vegyes rendeltetésű lesz, az elképzelések szerint az állandó lakhatás mellett vendéglátás funkcióval is bír majd. A rendelkezésre álló terület 11352 négyzetméternyi, ebből 1656,24 négyzetmétert építenének be. Az üzemeltetés kezdetének 2023 októberét jelölték meg.
Az előzetes vizsgálati dokumentációban azt írják röviden a tervezési programról:
„Az épületek az A épület földszintjét kivéve teljesen megegyezőek. Mindegyik épületben 1 lépcsőház kerül kialakításra. Az előzetes főépítészi egyeztetés megtörtént a teljes koncepció ismerete mellett. Az épület zöldtetős kialakítású, a gépészeti berendezések a szintenként kialakított gépészeti helyiségekben és a tetőn kerül elhelyezésre. A funkciókhoz tartozó parkolás és kerékpár elhelyezése a telken belül megoldható. A benapozási előírások mindegyik lakásnál biztosítottak. Az épület fő homlokzatát az enyhén ívelő, megjelenő konzolos erkélyek határozzák meg a hozzá finoman párosuló erkélymellvéddel, korlátelemekkel.” Hozzáteszik azt is: „Látható, hogy az épületek alapvetően modern kialakításúak, homlokzataik, méretük és alkalmazott építőanyagaik gyökeresen eltér a helyben szokásos, hagyományos építészeti formáktól.”
A régi szennyvíztelep mellett található, rossz állapotú kerítéssel övezett ingatlan korábban egy mély fekvésű, vizenyős terület volt (kenderföldként hasznosították, a helyiek lápként emlegetik), melyet időközben feltöltöttek. A dokumentáció szerint most nagyjából a felén különféle építőanyag és törmelék anyagdepóniák, zöldhulladék-kupacok, lerakatok, gépek által kijárt útvonalak, gépparkoló van, illetve korábbi épületek nyomai, alapjai is felfedezhetők helyenként. A terület fennmaradó része erősen bolygatott állapotú növényzettel borított, néhány idősebb fás szárú egyed mellett alapvetően lágyszárúak, cserjék uralják – előbbiek közül négyet kivágnak, mert a leendő épületek helyén vannak. A helyszíni vizsgálat nyomán tartósan megtelepedett védett fajként csak a fürge gyíkot azonosították. (Helyi információk alapján ugyanakkor a láp magas fáin fészkelnek például gólyák is.)
Mint megállapították, a beruházásnak helyt adó ingatlan közösségi jelentőségű, természetvédelmi rendeltetésű, Natura 2000 területet, helyi jelentőségű védett természeti területet, a Nemzeti Ökológiai Hálózathoz tartozó területet, egyedi tájértéket, ex lege védett területet nem érint. Érinti azonban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területéhez tartozó, országos jelentőségű védett természeti területet, így a törvényben foglalt táj- és természetvédelmi szabályokat figyelembe kell venni a megvalósítás során.
A terület övezeti besorolása különleges terület – szabadidő központ terület (K-szk2) övezet, a rendezési terv alapján az épület létesítésének nincs akadálya itt. A helyszíntől északra és nyugatra kb. 150 méterre üdülőházas üdülőterület (Üh), közvetlen szomszédságában üdülőházas (Üh), üdülőterület (Üü-2) övezet, valamint Zöldterület (Z-1) található.