Hamarosan autópálya vezet Hévízre is (Magyar Nemzet)

Már épül Zalaegerszeg sztrádájának, az M76-osnak két, az M7-eshez és a Balatonhoz közeli szakasza. Két év múlva négy sávon érhetik el az autósok Keszthelyt és Hévízt, és közben megkezdődik az autópálya további részeinek a kivitelezése is.

Két ütemben folyik jelenleg is munka az M76 autóút (M7–Zalaegerszeg) építésénél – írja a Magyar Nemzet. Az első az M7 autópálya holládi csomópont és Balatonszentgyörgy közötti, míg a második a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta – Hévíz és Keszthely elkerülő út csatlakozása – közötti szakasz. A kivitelező részben még dolgozik a két ütem kiviteli tervein, és folyamatosan szerzi meg a megrendelői jóváhagyásokat, ám ezzel párhuzamosan már megindultak a látványosabb munkák is.

Az első ütem során elkészült egy 132 kV-os vezeték kiváltása a balatonszentgyörgyi csomópont környezeté­ben. A településen a vasúti átjáróhoz kapcsolódóan megépült egy üzemi út, amely egyben ideiglenes kerülő a Budapest–Nagykanizsa és Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk vasútvonal felett átívelő felüljáró építéséhez. A beruházás legnagyobb felüljárója az M76 autóutat vezeti át a vasútvonal, a 76-os számú főút és egy kerékpárút felett. Jelenleg a cölöpösszefogó gerendák zsaluzása, vasalása, betonozása, a gerendák visszatöltése és a hídgerendák beemelése zajlik. Az első ütem 5,65 kilométeres szakasza már 2020 nyarára elkészülhet.

A második ütem valójában egy leágazás a 76-os útból, amely a közeljövőben kiépül Zalaegerszeg térségéig, pontosan Misefa községig, onnan ugyanis az észak–déli vonalvezetésű M9-es autópálya közelíti meg a zalai megyeközpontot. Természetesen csak megközelíti, hiszen a várost magát elkerüli az út. A jelenleg kivitelezés alatt álló két szakasz befejezési határideje 2022 eleje. A munkákkal párhuzamosan már 2020 negyedik negyedévében elindulhatnak a munkák az M76 Misefáig tartó, valamint az M9 autóút Vasvár–Zalaegerszeg közötti szakaszon is.

Nem mellékesen a Balatonszentgyörgy–Fenékpuszta alig három kilométeres szakasznak külön jelentőséget ad, hogy gyorsforgalmi elérést biztosít Keszthelynek és Hévíznek, valamint a körzet településeinek. Ennek azért van jelentősége, mert a Balaton északi partját gyorsforgalmi úton mind a mai napig nem lehet közvetlenül elérni. A fenékpusztai csatlakozással a tó nyugati medencéje, benne a térségi központ Keszthely és a télen-nyáron jelentős idegenforgalmat vonzó Hévíz könnyebb megközelítést biztosít az autóval utazók számára.

Hasonló célú munkálatok zajlanak a Balaton keleti csücskénél is. Az M7-esről az északi part, Almádi és Füred felé továbbutazó autósok a 71-es úton térhetnek le a sztrádáról, ám a nyári csúcsidőszakokban itt jelentősen feltorlódik a forgalom. Az északi part főútjának ugyan 2008-ra megépült egy rövidebb, 17 kilométeres elkerülője, amely Akarattyát, Kenesét és Fűzfőt tehermentesíti, de a 710-est nem kötötték be a sztrádába.

Ezt pótolja az a fejlesztés, amelynek során új csomópontot építenek az M7-esen, amely egy rövid, alig két kilométeres útszakasszal eléri a 710-es elkerülőt. A csomópont másik fontos funkciója, hogy ott válik majd el az M7-estől az M8-as keleti szakasza, hogy Dunaújváros érintésével Kecskemétig, az M5-ösig vezesse a forgalmat – tudósít a Magyar Nemzet.