Hálaadás, búzaszentelés és borverseny Reziben (tvkeszthely.hu)

Szent György-napi ünnepséget tartottak Reziben a szőlőhegyi kápolnánál. A hagyományoknak megfelelően ilyenkor tartják a búzaszentelést, valamint ekkor hirdetik ki a borverseny győztesét is. Ezúttal 40 tétel közül választották ki azt a nedűt, amely a Falu bora címet viselheti.

Szentmisére várták az érdeklődőket a rezi szőlőhegyben található Szent Donát kápolnához. A községben Szent György napja a hegyi gazdák fogadalmi ünnepe. Ezt a hagyományt a mai napig ápolják. Eredete a két világháború közé tehető. Ekkor ugyanis egy késői fagy tönkretette a rügyező szőlővesszőket. Innentől pedig azért adnak hálát és kérik Isten segítségét, hogy a fagy ne vigye el a terményeket.

Bár a búzaszentelés Márk napjához, azaz április 25-hez kapcsolódik, Rizlingországban mindig egy nappal korábban végzik ezt el. A búza magát az életet szimbolizálja. A szertartás végén minden hívő vihetett magával a megszentelt búzából, hogy otthonába, illetve a földjére vigye.

„Ilyenkor kérni szoktuk a Jóistennek az áldását, segítségét az életünkre, illetve a munkánkra. Hogy minden ember asztalára megfelelő kenyér legyen. Ne kelljen éhezni.” – mondta el Kiss László esperes.

A búzaszentelést követően a helyi óvodások műsorával folytatódott az ünnepség. Tavaszi énekekkel, táncokkal készültek, de a termőföld fontosságáról szóló tanmesét is meghallgathatták előadásukban a jelenlévők.

Ezen a programon hirdetik ki minden évben az borverseny eredményét. A zsűriben volt a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagja, Bartha Gábor. Elmondta, minőségi nedűket kóstolhattak. Érdekes tapasztalat volt, hogy egyre kevésbé savasak a rizlingek. Hangsúlyozta, a borosgazdák nagy kihívás előtt állnak, hogy a klímaváltozás viszontagságai ellen tudjanak tenni, de bízik abban, hogy a rezieket nem kell félteni. Idén 12 pincészet 41 mintával nevezett a megmérettetésre.

„Hogy őszinte legyek, a Gábor elmondott mindent. És mi is úgy éreztük, hogy őszintén elmondta, amit a zsűri gondolt és mi is úgy gondoltuk. Mi is úgy éreztük a tavalyi év az jó év volt, jó borok készültek Rezi szőlőhegyben, idegen emberek is így értékelték.” – osztotta meg Bellér Ferenc a Rezi Rizlingország Szőlészeti,- Borászati,- Turisztikai Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke.

Több bor kapott ezüst- és aranyminősítést. A nevezők oklevelet, borospoharat és serleget kaptak helyezéseiknek megfelelően. Fehér, rosé, cuveé és természetesen rizling kategóriában is megmérették magukat a gazdák. Idén a legnagyobb kupát, mely a falu borának jár, Bakos Rezső kapta. Olaszrizlingjével nyerte el ezt a kitüntető címet.

„Nagyon örülök. Természetesen mindegyikőnknek az a célja, hogy minél szebb, minél jobb, iható borokat készítsünk. Minden évben ezt próbálom megoldani a nehézségek ellenére is. És most ismét sikerült a falu borát elérnem, azt a szintet.”

Bár manapság kevesebben művelnek szőlőt, Reziben továbbra is tartják ezeket a hagyományokat. Bíznak abban, hogy idén is jó termésük lesz a gazdálkodóknak.

A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.