Ha akkor sikerül, most másmilyen Balatonunk van – vagy nincs is (likebalaton.hu)

A Balatonnal kapcsolatban minden korban nagy tervek születtek. Volt, aki nem szerette és kukoricaföldet vizionált helyére, más tervek szerint tengeralattjáróknak kellett volna cirkálni. 

Fotó forrása: fortepan.hu


A Balaton kiszárítási terve
1776-ban Krieger Sámuel mérnök, térképész készítette el a Balaton lecsapolási és kiszárítási tervét.A víz elvezetését követően csak egy kis csatorna vezetett volna végig a tó közepén, ezt használták volna hajózásra. Krieger igencsak elgondolkodtató tervének oka az a termőföld „éhség” volt, amely a korszakot nagyban jellemezte. A Balaton így csak a Dráva-Duna vízi útszakasz egyik csatornája maradt volna.

A balatoni Atlantic City terve
„Fürdővárossá akarjuk kiépíteni Budapestet, európaivá akarjuk varázsolni a nagy magyar tengert…” – olvashatjuk a Színházi Élet egyik korabeli számában. 1929-ben ugyanis egy érdekes tavi terv született, Pogány Móric műépítész jóvoltából. Atlantic City néven válhatott volna a Balaton partja tengerparti világvárossá. Tervében modern építményeket: gyógyépületeket, színházakat, stadionokat, hangárt, pálmaházákat, nagy épületcsoportokat, alagutakkal megközelíthető emeletes strandfürdőkabinokat, felhőkarcolókat, széles sugárutakat is elképzelt a Balaton mellé és a fővárosba is.

A további tervekről itt lehet olvasni.