Az Országos Könyvtári Napok ajkai programján is bemutatták Az 5 tornacsuka útinaplóját (veol.hu)

Az Országos Könyvtári Napok elnevezésű rendezvénysorozatot a közös tudás, közösségi hozzáférés jegyében tartották Ajkán is, csakúgy, mint országszerte. Érdekességként Szabóné Jámbor Eszter Az 5 tornacsuka útinaplója című könyvét is bemutatták, amelyben a Balaton-felvidéken töltött családi utazásaikat eleveníti meg.
A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpontban múlt héten díjmentes beiratkozással és családi nappal várták a gyerekeket és felnőtteket – számol be az rendezvényről  a veol.hu.

Fő eseményként Szabóné Jámbor Eszter Az 5 tornacsuka útinaplója (nem) csak gyerekeknek című kötetét mutatta be érdeklődő közönségének. A szerző szerint a gyerekeknek mesekönyvként, míg a felnőtteknek majd iránytűként tesz jó szolgálatot a könyv. A közvetlen hangulatú bemutatón kíváncsi tekintetek fürkészték az írónőt, bízva abban, hogy minél többet megtudhatnak a kötet születésének körülményéről és tartalmáról. Az írónő, az úti krónikás, jogász, pedagógus, blogger, és amire a legbüszkébb, három gyermek édesanyja megosztotta hallgatóságával, hogy a kötetben nem a fantázia szülte történetek vannak, hanem a valóság. A Balaton-felvidéken töltött családi utazásaik lenyomatát őrzik a sorok.

Eszter elmondta, a lapok forgatása közben kiderül, vajon a Hegyestű miért éppen e nevet viseli, hogy a Levendula Házban láttak-e ürgét az ürgekamera segítségével, hogy az ingóköveknél tényleg mozognak a kövek, és a salföldi majorban fáznak-e a bárányok, ha lenyírják a bundájukat. A Bakonybéli Csillagdában valóban lehet meteoritot simogatni? A válaszokért minden bizonnyal érdemes a családi kalandok végére járni.

A napi események ezután kézműves-foglalkozással folytatódtak. A jobb könyvtárhasználat elsajátítása érdekében pedig izgalmas feladatlapok helyes kitöltése eredményeként – vakrandizva egy könyvvel – gazdára leltek a csomagba rejtett kötetek.