Gyenesdiás: vizimalom fűszerkerttel (magyarmezogazdasag.hu)

Az egykori Talabér (később Osvald-Bujtor) féle vízimalom hamarosan Gyenesdiás egyik gyöngyszemévé válik. Az épület – több vidékfejlesztést célzó pályázat „összefogásával” és önkormányzati önerővel – nemcsak „élő hely” lesz, hanem történelmi nevezetesség is, hiszen az első írásos emlékek közel fél évezrede jelentek meg róla – írja a magyarmezogazdasag.hu.

A felújítási munkálatok elkezdődtek

Nem messze a Balatontól magasodik egy épület, melyről első látásra nem sokan mondanák meg, hogy valamikor malomként funkcionált. Erre jelenleg leginkább csak az utal, hogy mellette található a János-forrás.

– Településünk egyik legrégebbi, ismert épületéről van szó, aminek első írásos említése 1551-re datálódik, de az ezt követő évtizedekben is több helyen, jó néhány alkalommal megjegyezték, hogy létezik és működik. Tulajdonképpen idősebb, mint a csodálatos Darnay-Dornyai pince, melynek hatalmas mestergerendájába építésekor az 1644-es évszámot vésték – fogalmazott Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere, aki elmondta: a malom évszázadokon át nagy forgalmat bonyolított le, elsősorban a Festeticsek korában központi szerepet töltött be. – A leírások alapján mintegy harminc kilométeres körzetből hozták ide a gabonát őröltetni, tehát széles körben ismert létesítmény volt. A 18. század környékén már nemcsak malomként, hanem vadkertként és fűszerkertként is emlegették. A sorsát a kommunizmus időszaka pecsételte meg, ekkor már nem működött, az eredeti funkcióját pedig megszüntették, az épületet egyszerűen társasházzá alakították.

Egyfajta kockaház lett, gyakorlatilag már semmi nem utalt arra, hogy egykor malomként működött, maximum a vadregényes környezete. Megváltoztatták a malomkereket hajtó forrás állapotát is.

– Tudni kell, hogy a Balaton mellett – a vízállás miatt – régebben jócskán akadtak olyan források, melyek a hegyháti felfakadásoknak köszönhetően hatalmas vízhozamúak voltak. Ilyen volt például a János-, az Örzse- vagy a Festetics-forrás. Talán hihetetlennek tűnik, de az épület melletti János-forrás húszezer liter/perc hozamot ad ma is. Ennek nagy részét, egészen pontosan kilencven százalékát 1962 óta a térség ivóvíz szolgáltatója „lefoglalja”, saját hálózatába engedi. Az ősi vízhozam ezért nem látszik, pedig megvan. Arra azonban még a maradék is elég lesz, hogy a malom működjön. Azt talán említenem sem kell, hogy a forrás vize kristálytiszta. Gál Lajos hangsúlyozta: évtizedek óta kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy településükön a múlt örökségét ne hagyják veszni, hanem megmentsék és bemutassák. Nincs ez másként a malommal sem.

 

Csoda történt: a tulajdonosok felajánlották az önkormányzatnak 

– Egy csoda folytán sikerült lépnünk, az épületet az egykori tulajdonosok felajánlották az önkormányzatnak. Ekkor rögtön megkezdődtek a tervezések, hogy milyen funkciót is tudnánk adni az épületnek. Számtalan elképzelés látott napvilágot, ám végül – megmaradva a múlt megőrzésénél, legjobb megoldásként – az eredeti működést tartottuk a legjobb megoldásnak. Természetesen hozzávettük a Festetics-kori funkciókat is. Elkészítettük a pályázati anyagokat, így a vidékfejlesztést és turisztikai célokat szolgáló Magyar Turisztikai Ügynökség, LEADER és EFOP pályázatokkal, mintegy 60 millió forintnyi összeggel, valamint 20 millió forint saját erővel sikerül megvalósítani a projektet. Ez jelentős összeg, de azt mondom, hogy Gyenesdiás olyan látnivalóval gazdagodik, melynek a környéken nem lesz párja.

A felújítási munkálatok elkezdődtek. Első körben elvezették a János-forrást, hogy hozzáférjenek az épülethez. A statikai felmérést is elvégeztették, szerencsére kiderült, hogy a nyolcvan centiméter széles falak jó állapotban vannak.

– Érdekesség volt a feltárás, melynek során másfél méter mélyen megtaláltuk a malom egykori falait. A forrást a munkálatok idejére „odébb helyeztük”, medrét rendezzük a munkálatok során. Annak vize hajtja majd az óriás malomkereket, mely jelenleg készül.

Az épület mellé installáció kerül, amelynek segítségével számos érdekes információt kapnak az idelátogató vendégek. Sikerült bevonni a munkába a legjobb szakembereket. Tamás Péter tervei alapján a belső rész átalakításai is zajlanak, ennek köszönhetően be tudjuk mutatni a molnár- és pékmesterséget. Már készül a hatalmas, tíz tonna súlyú kemence, amelyet természetesen működés közben is meg lehet majd tekinteni. Mellette – rengeteg ismeretanyagot nyújtva a látogatók számára – kiállításokat rendezünk be. Lesz egy profi vezető is, a pékmesterként a szakmában országosan elismert Komáromy Béla. Ő egyébként kutatja a régi gabonafajtákat, liszteket, búzaféléket is, tehát a vendégek számos érdekes információt kapnak tőle, a péksüteményeken kívül. Megtudhatják például, hogy melyek a régi egészséges fajták, és azokból ma mi mindent lehet készíteni. Nyitnak egy fűszerkerti herbáriumot, melynek anyagát saját maguk termelik meg, dolgozzák fel és készítik el.

 

A felújításon, berendezésen kívül a patakot és a környezetet is rendezik

– Ahogy az a Festeticsek korában is történt, a malom mellett különböző gyógy- és fűszernövényeket is termelünk. Magaságyásokat alakítunk ki, terveink szerint mintegy tízet, melyek gondozását is láthatja a közönség. Szerencsére a környéken nemcsak hagyományai vannak e növények termesztésének, hanem jelenleg is sokan foglalkoznak ezzel. Azt szeretném, hogy a gyenesdiási termelői piacra – rövid ellátási lánccal – is jussanak a termékekből. Úgy látom, egyre többen keresik e termékeket, a kínálatunkkal megkönnyítjük az érdeklődők dolgát. Ennek a „szekciónak” egyébként szintén lesz szakmai irányítója. Az épület emeletét később szeretnék kiállítótérként, foglalkoztató helyként használni.

A Talabér-féle malomban és közvetlen környékén még sok munka vár a kivitelezőkre. A felújításon, berendezésen kívül a patakot és a természeti környezetet is rendezik. Gál Lajos szerint sokat nem szeretnének várni a nyitással, az avatást szeptemberre tervezik.

– A járványhelyzet ellenére is úgy gondoltuk, hogy nem csúsztatjuk a projektet, hanem végezzük a munkálatokat, hiszen az előrelépés mindig a legjobb, az az, ami idővel meghálálja magát. A cél, hogy az egykori malom eredethű legyen, és olyan vonzerőt nyújtson, ami miatt sokan keresik majd fel. Úgy gondolom, hogy a turisták a történelmi múlt megismerése mellett megtalálják itt mindazt, amik annak idején a vidék értékeit jelentették. A malom kapcsolódik majd ahhoz a tanösvényhez, ami a településeink értékeit mutatja be. A területtel egyébként további terveink is vannak. Annak rendezése után e helyen – távol a forgalomtól, zajtól, nyugodt és szép természeti környezetben – táborokat is szeretnénk tartani. De a legnagyobb öröm, hogy a múltunk egy újabb szeletét sikerül megmentenünk, és élővé tennünk – mondta a polgármester a magyarmezogazdasag.hu-nak.