Gyakorlat közben kitakarították a Malom-tó medrét a búvárok (veol.hu)

A Veszprém Megyei Búvárklub tagjai idén is magukra vállalták a tó medrének takarítását, de a hasznosat a kellemessel egybe kötve gyakoroltak is egyben.

Vasárnap délelőtt jó szokásukhoz híven megtisztították a tapolcai Malom-tó medrét a hulladéktól egy merülési gyakorlat keretében. A veszprémi búvárok immár két évtizede rendszeresen bevállalják a tó rendben tartásának ezen részét, a szilveszteri fürdés és a Víz márciusi világnapja apropóján, évente kétszer.

Olajos Károly, a klub elnöke a veol.hu-nak elmondta, hogy a 49 éves klub tagjai a bedobált szemetet szedik ki ilyenkor a tóból, különös tekintettel arra, hogy a másfél-két méter mély vízből eltávolítsák az is, ami a szilveszteri fürdőzők épségét veszélyeztetné. A 18 fokos vízben közben gyakorolnak, de a 15 méteres víz alatti látótávolság a fényképezésre ugyancsak alkalmas, a búvárok előszeretettel fotóznak.

Legutóbb két napja az egyik balatonfüredi kikötő állapotát vizsgálták a víz alatt. Az állapotfelmérés során itt-ott egy centiméter vastagságú jég áttörésével jöttek fel a víz felszínére. A hideg víz nem szokatlan számukra, a légmenetesen záródó öltözetben egy órányi időt el tudnak tölteni anélkül, hogy fáznának, télen pedig szép tiszta a vize a Balatonnak, élvezetesebb a merülés, mint nyáron.

A búvárok gyakran merülnek Horvátországban, Egyiptomban, de szlovák társaikkal három éve Norvégiában is merülnek rendszeresen a hat-hét fokos tengerben. Természetesen Szlovákiában szintén szerveznek közös búvár túrákat, Tapolcára ugyancsak szlovák társaikkal együtt érkeztek idén.