„Akinek nincs pénze, az egyáltalán nem nyaral a Balatonnál, akinek meg van, az külföld felé veszi az irányt. Jelentősen megnőtt a magyarok külföldre utazásának a hajlandósága, ez a további előfoglalási adatokon is látszik” – mondta az Indexnek még július elején Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki hozzátette: harminc-negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének számait már korábban is cáfolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke, rámutatva, hogy ilyen mértékű visszaesésről szó sincs.
Guller Zoltán elmondta, hogy az NTAK-rendszerrel minden szálláshely-szolgáltatásra rálátnak, hiszen ma már minden szálláshelyen kell valamilyen szálláskezelő szoftvert használni, ahol a szállásadók adminisztrálják a foglalásokat. Ezekből a szoftverekből automatikusan mennek a megfelelő adatok az online statisztikai rendszerbe, és az MTÜ szakértői valós időben követhetik nyomon a hazai turizmus teljesítményét.