Gondos gazdáját keresi két Balaton-közeli somogyi kastély is (sonline.hu)

Eladná a fővárosi önkormányzat a tulajdonában lévő szőlősgyöröki és kéthelyi kastélyt. Mindkét épület műemléki védettség alatt áll és évek óta üres. Most egy óriási eladótábla hívja fel a figyelmet arra, hogy a szőlősgyöröki kastély új tulajdonosát keresik. A portáson és kutyáján kívül nem látni az ingatlan területén senkit, huszonöt éve az utolsó táborozók is elhagyták a Jankovich-kastélyt – írja a sonline.hu.

 

– Az 50-es években a helyi tanácstól a fővárosi önkormányzat tulajdonába került a kastély, ahol korábban gyermek­otthon működött – mondta el Klotz Péter, a fonyódi járáshoz tartozó Szőlősgyörök polgármestere. – 1997-ben utoljára tartottak itt táborokat. A 17 hektárnyi területen található iskolaépület, foci- és kézilabdapálya, kápolna, valamint szabadtéri színház. A kastélypark fái védettek.

– Egy sérült gyerekekkel foglalkozó iskola képviselőit igazítottam útba legutóbb, ők jöttek megnézni a kastélyt – mondta el az egyik helybéli. – Nagy mozgás nincs az épületben, felújítás sem volt itt évek óta, csak a letört faágakat szedték össze, és füvet nyírtak a területen.

A pályázati felhívás szerint a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő, zömében klasszicista stílusjegyeket hordozó kastélyért 327 millió forint plusz áfát kérnek. – Megérdemelné az épület, hogy ne hagyják lepusztulni – mondta a polgármester, aki bízik abban, hogy gondos gazdára talál az épület. – Egy látogatóközpontot el tudnánk itt képzelni, amely a balatoni borokat és gasztronómiát mutatná be interaktív formában. A parkban a különleges növényekkel ismerkedhetnének a látogatók, s színházi estéket, koncerteket is lehetne tartani, de sportolásra is számos lehetőség áll itt rendelkezésre .

 

Volt kórház is 

A Balatonmáriafürdő és Marcali között található Kéthelyen árulja a Hunyady-kastélyt a fővárosi önkormányzat. A műemlék épület induló ára 223 millió forint. A birtok és a hozzá tartozó barokk kastély volt kórház is, majd gabonaraktárként és istállóként is szolgált. A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot 1951-ben a magyar államtól kezelési joggal a Fővárosi Tanács kapta meg, majd 1993-ban került a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába és sokáig szociális otthonként működött.

A két eladó kastélyról korábban itt adtunk hírt.