Gerendaiék a Balatonnál fogtak gasztrovállalkozásba (hvg.hu/Dining Guide)

Egy sor nagy nevű budapesti étterem fogott össze, hogy kitelepüljenek a Szigligeti várba. Itt fogott nagyszabású gasztrovállalkozásba Gerendai Károly – írja a hvg.hu által szemlézett Dining Guide. A Várudvar nevű nyári projekt részeként a budapesti Michelin-csillagos Costes, Rácz Jenő tavaly megnyílt étterme, a Nudli tésztabár, valamint a Digó nápolyi pizza fogott össze, hogy közösen rendezzenek be egy ételudvart.

Valószínűleg ez lesz lakosságarányosan a legtöbb jó vendéglátóhelyet felvonultató település az egész közép-európai régióban

– nyilatkozta a projektről Gerendai a gasztrolapnak. Olyan helyet akartak, ami harmonikusan illeszkedik Szigliget arculatába, és bár ez kihívás volt a konténerekből kialakított kitelepülésekkel, de szerinte sikerült. Gerendai azt is elmondta, hogy „erős nyárra” számítanak:

Tavaly szinte üres volt Budapest ebben az időszakban, így azt gondoltuk, hogy nekünk kell a kínálatunkkal a kereslet után mennünk.

A vállalkozó arról is beszélt, hogy a járvány miatt nagyok a veszteségei a budapesti a Costes Downtownban. Pesten turisták nélkül nagy baj van – fogalmazott –, és ennek az időszaknak az átvészelésében is segítséget jelenthet a balatoni kitelepülés. Azt is elmondta: ha jól sikerül az idei, június végén induló kitelepülés, akkor megismételhetik jövőre is, de talán szezonon kívül is nyitva tarthatnak majd.