A Balatoni Kör és a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) különleges ízutazásra invitálja az érdeklődőket 2023. április 22-én, a Szántód és Tihany között közlekedő komp fedélzetén – áll a szervezők közleményében.
Az északi és déli part éttermeinek, vendéglátóinak, borászatainak kínálatát kóstolhatják meg majd az utasok.
„Az eseményt a Balatoni Kör Kóstold Körbe rendezvénysorozatának mintájára álmodtuk meg, ezúttal a BAHART-tal közösen. A komp ezen a napon átalakul, autók helyett asztalok és kínálópontok lesznek a fedélzeten.
Kellemes zenei aláfestés mellett (Jazzy Funtazi Duo) állófogadás keretén belül fix menü- és borsorral készülünk, és természetesen nem hiányozhat a kínálatból a BalatonBor sem” – mondta Joó Zoltán, a Balatoni Kör elnökségi tagja, az esemény egyik főszervezője. Hozzátette:
„Az elmúlt években már tartottunk a BAHART-tal közös rendezvényeket, sajtótájékoztatót, kiadványbemutatót és BalatonBor premiert a komp fedélzetén, azonban a vendégek igénye alapján úgy döntöttünk, hogy 2023-ban bárki vásárolhat jegyet a Gasztrokomp rendezvényre.”- tette hozzá Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke. „A BAHART-tal közösen szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a balatoni régióban számos, egész évben nyitva tartó, minőségi szolgáltató várja a vendégeket.”
„A tavaly elindított modernizációt folytatva, hajóink egyre több eseménynek adnak helyet, és ennek nyomán a buli-, sport-, gyerek- és kulturális programokon kívül teret kaphat a gasztronómia is – mondta Dimb Kata, a cég marketing vezetője.
A Gasztrokomp program időpontja és az indulás:
2023. április 22.
Első kör: 11:00-14:00 között, indulás Szántódrévből 11:00-kor, érkezés Tihanyrévbe 11:10-kor, majd kikötés Tihanyrévben 14:10 és Szántódrévben 14:20-kor
Igény esetén második kört is indítanak.
Második kör: 14:45-18:05 között, indulás Szántódrévből 14:45-kor, érkezés Tihanyrévbe 14:55-kor majd kikötés Tihanyrévben 17:55-kor és Szántódrévben 18:05-kor
Esőnap: 2023. május 6.
A program ára – Hajójegy: 5.000 Ft / fő; A gasztrojegy ára: 15.000 Ft/fő, a menühöz kínált borkóstoló ára: 4.900 Ft/fő
A programon hajójegy és gasztrojegy együttes megvásárlásával lehet részt venni.
Jegyvásárlás:
Hajójegyet kizárólag a BAHART online jegyfelületén, a https://jegy.bahart.hu/ oldalon lehet vásárolni, a Gasztrokomp járatait a www.bahart.hu oldalon a Bulihajó fül alatt találjátok!
Gasztrojegy és borkóstoló jegy elővételben a balatonikortitkar@gmail.com címen igényelhető, vagy a rendezvény kezdete előtt a helyszínen vásárolható.