XVII. Garda Fesztivál Tihanyban

Tihanyban évszázados hagyományt elevenítenek fel a november 16-án kezdődő Garda Fesztivál megszervezésével. A garda, azaz a „látott hal” és a gardázás mindig kiemelt jelentőséggel bírt a helyiek életében. A település halászmúltja előtti tisztelgés, a hagyományőrzés és a gasztronómia bemutatása is célja a tizenhetedik alkalommal szervezett rendezvénynek, ahol színes programokkal is várják az érdeklődőket.

A Balaton-felvidék egyik legnagyobb eseménye lesz az őszi szezonban a Garda Fesztivál. Az először 2002-ben megrendezett esemény ma már Tihany egyik leglátogatottabbja. Az első alkalommal kifutó hajó, amely látványhalászattal nyűgözte le a közönséget nagy sikert hozott, tíz évvel később pedig már négy hajót indítottak a tihanyi Révből.

A halászlé és halétel-főző verseny is nagyon népszerű lett az évek során: első alkalommal három csapat jelentkezett, az utóbbi években pedig sosincs harminc alatt a nevezők száma.

Aki egy kellemes, őszi szórakoztató programra vágyik, és megízlelné az „igazi” tihanyi halat, a gardát, látogasson el az eseményre, amely a következő helyszíneken és programokkal vár:

XVII. GARDA FESZTIVÁL

2018. november 16-17-18.
A rendezvény díszvendége: Gyula városa

2018.november 16. péntek
16.00 Szoboravatás a tihanyi szüreti menet útvonalán, a Major utcában
17.00 Pro Tihany díj átadása a Németh László Művelődési Ház színháztermében

2018.november 17. szombat
Tihany hajóállomás:
09.15 A Tihanyi Népzeneoktatás és a Tihanyi Hegyenjárók Táncegyüttes fogadja a vendégeket
10.00 Nosztalgia sétahajózás a Tihanyi Kúthoz, a garda „vermelőhelyének” megtekintése, a Garda szobor megkoszorúzása
11.30 A hal fogadása a Hajóállomáson
A menet felvonul az Apátság elé

Tihanyi Bencés Apátság:
13.30 A hal és az újbor megáldása

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 12.)
10.00 Geotúra a vulkánok és hévforrások világába
Találkozási hely: Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 15.)
10.00 Mesterségek udvara a Tihanyi Tájházakban, kézműves játszóházak, gyermekfoglalkozások
11.00 Nordic Walking túra Galambos Lászlóval

Pisky sétány:
Kézműves kirakodóvásár 2 napon át
Utcazenélnek a Tihanyi Népzeneoktatás növendékei és barátaik

Visszhang-domb:
14.00 Kezdetét veszi a Gardasütés

Rendezvénysátor
14.00 Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket
14.30 Borrendi avatás
16.00 Pernahajder Campbell zenekar (Gyula) koncertje
18.00 Zoltán Erika show
20.00 Nosztalgia disco – DJ Aaron Wise

2018. november 18. vasárnap
Mádl Ferenc tér :
11.00 Gyerkőc (fél)sziget a Főtéren
Toma és csapata mókái
Interaktív balatoni játszóház (NABE)
Kézműves foglalkozás
A brémai muzsikusok – bábjáték a Kincses színház előadásában

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 12.)
10.00 Mesterségek udvara a Tihanyi Tájházakban, kézműves játszóházak, gyermekfoglalkozások
11.00 Nordic Walking túra Galambos Lászlóval

Visszhang Domb
9.00 Kezdetét veszi a halászlé- és halételfőző verseny a Visszhang dombon
A rendezvény díszvendége: Gyula városa
14.00 A halászlé és halétel- főző verseny eredményhirdetése
15.30 Tihany Gyermek Táncegyüttes műsora táncházzaé
17.30 A színpadon: Pál Dénes
18.15 Sztárvendégünk: Hevesi Tamás
20.00 Garda bál a Búgócsiga együttessel

Kísérőprogramok:
Tündérsziget-Nagyi sütödéje
2018. november 17. szombat – november 18. vasárnap
Szombaton halászlé fő az udvarban, amit vargabélessel, vagy szórt rétessel kínálnak. Ezenkívül mind a két nap sok édes finomsággal, és forró italokkal vár Mindenkit a “nagyi”.

Tihany Régi Piac (Akasztó domb) 2018. november 17. szombat
Termelői piac várja a vendégeket.

Garda Vendéglő 2018. november 17. szombat – november 18. vasárnap
A rendezvény ideje alatt tradicionális magyaros halételekkel várják a vendégeket.

A műsorváltozás jogát fenntartják a szervezők.

További információk: gardafesztival.hu