Füstölt pontyból készült Pulled Ponty szendvics az Év Strandétele

Az Év Strandétele díjat idén a füstölt pontyból készült Pulled Ponty fantázianevű bagel szendvics nyerte – közölte Kardos Gábor, a balatoni büfékultúra és -kínálat megújítását célzó versenyt két éve elindító Balatoni Kör szóvivője a hirbalaton.hu-val.

 

Kardos Gábor elmondta, Bezerics Dániel specialitásáról van szó, amely a keszthelyi és balatonboglári Palettában, valamint az idén indult Pavilon fonyódi strandbüfében kapható. Ez egy igazán különleges és minden alkotóelemében kiváló balatoni alapanyagokra épülő strandétel. A Pulled Ponty: bagelbe töltött ponty hasaalja  sajtkrémmel, bébispenóttal és fokhagymakompóttal.

Az idei nyertes rendkívül sokat foglalkozik a balatoni régió értékeinek, legjobb alapanyagainak megismertetésével, így nem lehet véletlen, hogy tavaly is az ő étele nyert, amire nagyon büszke, de jövőre már nem kíván indulni a versenyen, inkább a zsűrizésben segítene.

 

Az Év Felfedezettje balatonfenyvesi

A verseny előválogatását idén is a We Love Balaton portál végezte, a végső döntést pedig három gasztro-újságíróból (Magyar Konyha, Index, We Love Balaton), álló szakmai zsűri hozta meg.

Kiosztottak egy az Év Felfedezettje különdíjat is, amit egy fenyvesi strandbisztró, A Konyhám kapott. Ők tortizza névre keresztelt tortilla-pizzával neveztek. Kardos Gábor beszámolója szerint egy idén nyitott, nagyon szerethető helyről van szó, amely pár hét alatt a Balaton egyik legjobb strandbüféjévé vált. A pizza és a burger műfajában egyszerre tudtak újat mutatni, de vegetáriánus ételkínálatuk is kiváló.

 

Sorra nyílnak az újabb strandbisztrók a Balatonnál

A Balatoni Kör szóvivője kifejtette, sorra nyílnak az újabb strandbisztrók a Balatonnál, és a tapasztalatok szerint a korábbiak is újítanak, fejlődnek, ezért az idei verseny szorosabb volt, gyakorlatilag mindegyik döntős megérdemelte volna az országos elismerést.

Jól szerepelt a keszthelyi városi strandon tavaly nyílt Vitorlás büfé túrógombócos eperlevese és a korábban díjazott badacsonyi Kishableány Mekk Málna nevű glutén-mentes ciroklisztes bagettben tálalt grillezett kecskesajtos szendvicse is.

A Balaton körül több helyen egyértelmű gasztrotrendként jelentek meg a minőségi kreatív szendvicsek. A „Neked főztem” nevű strandbüfé is sajtos-kovászolt babos malacpofa szendviccsel indult. A fövenyesi Kalóz, akik két éve, a legelső ilyen verseny nyertesei voltak, idén egy lencsesalátával és hagymalekvárral tálalt különleges fűszerezésű kenesei Pörc kolbásszal indultak, ami a hazai strandbüfékben fontos kategóriában tudott újat mutatni és a legmagasabb minőséget képviselni, de a nagyon erős mezőny ellenére a zsűri csak egy ételnek ítélhette oda a fődíjat.

 

Szembe menni az import mirelit tömegáruval

Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele díjjal a vendéglátós szakemberek tudásának jobb elismerése mellett a tájidegen elemek helyett a balatoni alapanyagok népszerűsítése a büfékben, ami nemcsak egészségesebb és gasztronómiailag magasabb minőség, de gazdaságilag is sokkal kedvezőbb a régiónak, ha a helyi termelőket részesítjük előnyben. Ezt szolgálja a kör két éve meghirdetett Beach Food programja is. A cél, hogy frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg minél több helyen a jellemzően import mirelit tömegáruval, például a hekkel szemben – mondta Kardos Gábor.