Füst- és szén-monoxid-érzékelőket kaptak rászoruló családok

Somogy megyében már évek óta hagyomány, hogy a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság füstérzékelőket és szén-monoxid-érzékelőket juttat el rászorulóknak, ezzel kézzelfogható segítséget nyújtanak a somogyi családoknak, hogy nagyobb biztonságban éljenek. Idén huszonhat füstérzékelő és tizenkettő szén-monoxid-érzékelő kerül a családok otthonába karitatív szervezetek útján – a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint.

 

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság összesen nyolcszázötvenöt füstérzékelőt és négyszáz szén-monoxid érzékelőt juttatott el a területi tűzmegelőzési bizottságok részére, hogy a berendezések szétosztásával már egy-egy család otthonában tegyenek jó szolgálatot.

Az átadón Kóbor Csaba tűzoltó alezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője elmondta, hogy a füstérzékelő rövid időn belül jelzi a veszélyt. Ezáltal több idő marad a menekülésre, és lehetőség nyílhat a kezdődő tűz eloltására is, növelve a túlélés esélyét. Az alezredes hangsúlyozta, hogy a szén-monoxid-érzékelő ennél is fontosabb eszköz lehet, mivel a mérgező gáz úgy juthat a levegőbe, hogy észre sem vesszük, hiszen színtelen, szagtalan.

Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megköszönte a karitatív szervezetek munkáját. Elmondta, hogy a tűzmegelőzési bizottság nemcsak figyelemfelhívó kampányokat, előadássorozatokat és képzéseket szervez, hanem lehetőségeihez mérten eszközöket is biztosít a családoknak ahhoz, hogy erősíthessék otthonuk biztonságát.

Az elosztáskor a rászoruló családok szociális helyzetét, a veszélyeztetettséget, és a családtagok számát veszik figyelembe a szakemberek.