Folyamatosan alakítják a Fő utca forgalmi rendjét Siófokon (siofok.hu)

A Széchenyi utcától a Dózsáig tartó keleti szakasszal kezdődött el a Fő utca forgalmi rendjének fokozatos átalakítása. Megváltozott ugyan az eddig megszokott közlekedési rend, de a változtatás folyamatos, több módosítást még a minapi bejáráson észleltek nyomán is végre kell hajtania a kivitelezőnek.

A gyalogos és kerékpáros közlekedés ösztönzését, az autóforgalom jelentős csökkentését javasolja a Fő utcán és a csatlakozó utcákban a siófoki városháza megrendelésére készült tanulmány. A változtatások első fejezeteként megváltozott a forgalmi rend a Fő utca keleti szakaszán, a Széchenyi utca és a Dózsa György utca között – írják a város honlapján.

A régen kialakított négy forgalmi sávon az utóbbi években a gépjárműforgalom csökkent, mely már nem teszi indokolttá a négy forgalmi sáv fenntartását. Az új forgalmi rend kialakításával a város célja, hogy egy mindenki számára biztonságosabb, kényelmesebb és élhetőbb útszakaszt alakítson ki a város szívében. Az átalakítás részeként a négy autós forgalmi sáv egy-egy sávra csökken, melyen a gépjárművek közlekedhetnek. A járda mellett kerékpársávot alakítottak ki a Fő utca mindkét oldalán, a biztonságos kerékpárforgalom érdekében. A déli oldalon a parkoló autók részére a külső forgalmi sávban jelöltek ki parkolóhelyeket, így a járda teljes szélességében a gyalogosoké marad, hogy babakocsival és kerekesszékkel is kényelmesebben lehessen közlekedni.

A parkolókat a kerékpársávtól egyelőre nem, de a jövőben zöld sziget választja majd el, a parkolók között szakaszosan fákat telepítenek, melyek árnyékot adnak a parkoló autóknak és szűrik a gépjárművek által kibocsátott káros anyagokat. A buszpályaudvar előtt a Fő utca északi oldalán a kanyarodó buszsávot megszüntették és később fasor telepítését tervezik, addig is a jövőben kiültetendő fákat dézsákban helyezik el az érintett területen. A Balaton-part könnyebb megközelítése érdekében kanyarodósávot jelöltek ki a Kinizsi utcai kereszteződés előtt. Az új forgalmi rendet jelen szakaszban burkolatfestéssel jelölik. A forgalmi változtatásokkal egyidejűleg az érintett területen 30 kilométeres sebességhatárt vezettek be, ezzel is segítve a biztonságosabb kerékpáros és gépjárműforgalmat. A végleges kiépítésre (szegélyekkel, növénytelepítéssel) a következő években, a pénzügyi lehetőségek függvényében kerülhet sor.