Festetics II. Tasziló munkásságát idézték Keszthelyen (Keszthelyi TV)

Festetics II. Tasziló Emlékülést tartottak tegnap Keszthelyen. A herceg öröksége a mai napig nagy hatással van a térségre. A Georgikon Campuson jelenleg is zajlik a telivértenyésztés, a Fenékpusztai kiskastély renoválása pedig várhatóan jövő év végére fejeződik be. Az emlékülésen szót ejtettek hazánk lótenyésztésének a fontosságáról is.

Jelenleg 26 lovat tartanak a Georgikon Campus Lovasoktatási és Lótenyésztési Központjában. Már az év elején megérkeztek a telivér tenyészkancák, jelenleg 12-en vannak. Már négy csikó született, de több kanca jelenleg is vemhes. Ezek a példányok szolgáltatják az itt létesülő kisbéri félvér törzstenyészet alapját. A keszthelyi lótenyésztés már a 19. században jelentős volt, ez Festetics II. Tasziló nevéhez köthető.

„Ezért gondoltuk azt, hogy a Georgikon Napok és a 225 éves évforduló méltó lenne arra, hogy róla is megemlékezzünk. Valóban szintén az előadások közül Fehér György professzor úr szájából elhangzott, hogy nagyon sokat beszélünk Festetics Györgyről, nagyon sokat tett Keszthelyért. Ő volt a Georgikonnak az alapítója is. Festetics Taszilóról viszont nagyon kevés emlék van és talán méltatlanul kevéssé emlékezünk meg róla. Pedig nagyon-nagyon sokat tett Keszthelyért. Illetve ami Festetics Taszilónak egy nagy érdeme”

– mondta Dr. Bartos Ádám egyetemi docens.

A Festetics Tasziló Emlékülésen szót ejtettek többek között az angol telivérek versenyeztetéséről, és a korabeli mezőgazdaságról is. Zsigmond Richárd a magyar lóágazat helyzetét ismertette.

„A felnevelt lovak már nem a mezőgazdaságba hasznosulnak, hanem egyre inkább a gazdaság, illetve a kultúra egyéb területein találják meg helyüket. Teljesen beépült az idegenforgalomba, az oktatásba, a sportágazatba, de természetesen a kulturális hagyományokba.”

A Georgikon idén ünnepli alapításának 225. évfordulóját. Ebből az alkalomból emlékeztek meg Festetics II. Tasziló munkásságáról. A hercegnek sokat köszönhet a város.

„Nagyon fontos a lótenyésztésben bizonyos fajtáknak a gondozása, a lóval kapcsolatos különböző sportágak. Illetve ami újdonság és amiről is hallhatunk és ismerem már a koncepciót, hogy a hévízi Gyógyfürdővel közösen a lovaknak egy különleges rehabilitációja. És a térségnek ez nagyon jó, mert minden olyat meg kell keresni, ami egyedi az országban”

– mondta el Manninger Jenő  polgármester.

A Helikon Kastélymúzeum 2020-ban nyert pályázati forrást a majorság fejlesztésére Fenékpusztán. Itt volt a Festeticsek egykori lótenyésztési központja. A beruházás 2021-ben kezdődött el, az I. ütemmel hamarosan elkészülnek a szakemberek. A II. ütemnél idén választják ki a kivitelezőt.

„Várhatóan a 23-as év végéig az a beruházási szakasz is. Közben elkészült a kiállításnak a tervezete és az egész területre négy különböző helyszínen egy egységes kiállítást, Fenékpuszta lótenyésztési történetének a kiállítását fogjuk tudni létrehozni” – osztotta meg Pálinkás Róbert a Helikon Kastélymúzeum igazgatója.

A kiállítás várhatóan 2023 év végén nyílik meg – a Keszthelyi TV híradása szerint.