Felújították a balatonföldvári városházát (sonline.hu)

A keddi átadó ünnepségen takarékossági beruházásnak nevezte Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere a település városházának felújítását, hiszen az épület energetikai korszerűsítésével: a tetőszerkezet megújításával, a modern hűtő és fűtőrendszer alkalmazásával a kiadások is csökkenthetők.


A kormányablaknak is helyt adó városháza felújítása az elmúlt 5 év földvári beruházásai közül a közepes nagyságrendűek közé sorolható, hiszen a költségvetésüket tekintve jelentősebb beruházások is készültek: épült kilátó, megújult a Kulipintyó de megszépültek a strandok is. Holovits Huba az átadó ceremónián arról is beszélt, hogy sikerült olyan gazdasági környezetet kialakítani Balatonföldváron, aminek köszönhetően önerőből is sok százmillió forintot költöttek el a település épülésére, szépülésére.

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke szerint az épület felújítása jó példája annak, amikor a költséghatékony gazdálkodás és a klímavédelem egyszerre érvényesül. Az elnök a városháza átadóján jelentette be, hogy a Kvassay sétányra a Balaton Fejlesztési Tanács pályázatán mintegy 10 millió forintot nyert Balatonföldvár.

A városháza megújulása az ott működő kormányablak szempontjából is fontos előrelépés, hiszen az évente mintegy 20 ezer ügyet intéző tisztviselők is színvonalas körülmények között dolgozhatnak, és a térség lakossága mellett a balatoni vendégek is korszerű körülmények között intézhetik ügyeiket. Neszményi Zsolt kormánymegbízott ezzel összefüggésben azt is mondta, hogy egy ciklusban legfeljebb 3-4 hivatal tud megújulni a megyében, ezek egyike a földvári – írja a sonline.hu.