Fél órán belül betelt az idei vándortáborok többsége (turizmus.com)

Idén ötödik alkalommal indulnak a Vándortábor Programban táborok, amelyekre nagy az érdeklődés, többségük fél órán belül be is telt – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a jelentkezés üteme minden várakozását felülmúlta: hétfőn reggel 6 órakor nyílt meg a jelentkezési felület, amelyen 701 turnusra lehetett jelentkezni,  az erdei vándortáborok 242 turnusa 15 perc alatt, a kerékpáros táborok 225 turnusa fél óra alatt telt be. A 184 vízivándor turnus foglaltsága már 80 százalék fölött van, és az 50 zarándoktábor turnus is már csaknem teljesen betelt.

Érdemes követni a szervezők jelentkezési felületeit, hiszen ürülhetnek még meg helyek a következő időszakban – hívta fel a figyelmet az iroda a turizmus.com tudósítása szerint.

Idén mintegy 15 ezer résztvevőt várnak a szervezők; a táborokat képzett tanárok vezetik, akik korábban elvégeztek egy elméleti és gyakorlati tudást tartalmazó továbbképzési programot. A kedvezményes, 28 ezer forintos egyhetes turnusokon felső tagozatos és középiskolás fiatalok vehetnek részt.