Fél házzal és szigorú szabályokkal üzemelnek a balatoni strandok (veol.hu)

A balatoni strandok nagy részén, amennyiben a beengedhető személyek száma elérte a maximumot, felfüggesztik a jegyértékesítést. Több helyütt az idén nem lesznek kaphatók heti és havi belépőjegyek. A strandok területén pedig be kell tartani az egymás közötti két méter távolságot. A vizesblokkokat, játszótereket, lépcsőket és a padokat rendszeresen fertőtlenítik.

A szezon alatt új szabályokra számíthatnak a strandolók, idén nem lesznek zsúfoltak a fürdőhelyek. Sokan sétáltak és kevesen fürdőztek a tóban a balatonfüredi Kisfaludy és Esterházy strandon, ahol a hivatalos nyitást a következő hétvégére tervezik – mondta el a veol.hu-nak Ágoston Ferenc az üzemeltető Probio Zrt. munkatársa. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával mindkét fürdőhelyen felújítottak több vizesblokkot, öltözőfülkét és parti lépcsőt, illetve egységes tájékoztató táblákat helyeztek ki.

A még fokozottabb higiéniai biztonság érdekében limitálják a vendégek számát mindkét helyszínen, így a teljes kapacitás felével működnek majd. Eszerint a 3200 vendég befogadására alkalmas Esterházy strandon és a 4200 fürdőzőnek helyet kínáló Kisfaludy strandon csak a látogatók felét engedik be, és csak a távozók helyébe léphetnek be újabb fürdőzők.

Balatonfűzfő két strandján 1250-en strandolhatnak majd egyszerre. A vendégek egészségére fokozott fertőtlenítéssel vigyáznak a nyári időszakban. A vizesblokkokat és a lejárókat is a korábbinál sűrűbben fertőtlenítik.

Balatonalmádi négy strandján 3450 fürdőző tartózkodhat majd egy időben. A pénztárak előtt felfestették a másfél méteres védőtávolságot jelző csíkokat, és tájékoztató táblákat is kihelyeznek majd. A strandon a szükséges védőtávolság betartását a vízimentők felügyelik, óránként a vizes­blokkokat, kétóránként a lejárókat is fertőtlenítik. A strandok területére több helyen is kézfertőtlenítő folyadékot helyeznek ki.

Szigligeten idén a pünkösdi hétvégére nyitották meg a strandot. Balassa Balázs polgármester a veol.hu-nak elmondta: a járványügyi helyzet miatt ezen a nyáron változik a nyitvatartás: bár este 21 óráig van nyitva a strand, 19 óra után az önkormányzat nem tudja szabadstrandként üzemeltetni a fürdőt, mivel ebben az esetben nem tudnák kontrollálni a fürdőhelyen tartózkodók számát, és elvégezni a szükséges fertőtlenítéseket.  Reggel öt és hét óra között lehetőséget biztosítanak a korai úszásra, majd napközben a strand területén egy időben 1125 strandoló tartózkodhat.