Fecskefészek program indult Gyenesdiáson (tvkeszthely.hu)

Fecskefészek programban vettek részt a gyenesdiási klímakövetek. A gyerekek az elmúlt hónapokban azért dolgoztak, hogy minél több molnár- és füsti fecske térjen vissza a településre. Gyenesdiáson kiemelten fontos az ökotudatosság, az önkormányzat szorosan együttműködik az iskolával is – a Keszthelyi TV híradása szerint.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, csaknem megfeleződött a hazánkban költő fecskeállomány. Ennek egyik oka a rovarirtó szerek használata. Holott a fecskék fontos szerepet játszanak az egészségünk védelmében, hiszen a legnagyobb pusztítói az egyre gyarapodó szúnyogpopulációnak. Éves szinten egy fecske nagyjából 1,5-3,5 kg rovart fogyaszthat el. Ezért is kiemelten fontos , hogy védjük a fecskéket, ezen dolgoztak a gyenesdiási iskola diákjai.

„Itt van Gyenesen vagy Gyenes közelében az állatsimogató, illetve a lovarda is. Gyenesdiás itt fekszik a Balaton mellett, tele van minden szúnyoggal, és nagyon sok vírust hordoznak. A fecskék meg ugye elkapják ezeket a rovarokat” – mondta Balogh Dávid, a Kárpáti János Általános Iskola és AMI tanulója.

A Kárpáti János Általános Iskola diákjai az elmúlt hónapokban tanulmányozták a fecskéket. A fiatalok azt is felmérték, hogy hány fecskefészek található a településen. A 150 felfedezett fészket térképre helyezték, így megkapták azt, hogy a község mely részén tartózkodnak a legszívesebben a madarak. Emellett annak is utánajártak, hogy a lakosság körében kik azok, aki szívesen helyeznek ki mesterséges fészkeket az otthonukban.

„Klímaköveteink Gyenesdiás különböző részeiben elindultak biciklivel vagy autóval vagy gyalog. Becsengettek a házakba, és megkérdezték, hogy van-e fecskefészek vagy szeretnének-e” – tette hozzá Dancs Levente, a Kárpáti János Általános Iskola és AMI tanulója.

A gyenesdiási iskolánál szívesen fészkelnek a fecskék. Az intézmény nyugati oldalán számos természetes fészek található, de mesterséges költőhellyel is segítik a madarakat. Az iskolánál összesen 36 fészket fedeztek fel a klímakövetek. A legújabb programban az önkormányzat is segíti a madarak védelmét, ezért saját költségen mesterséges fészkeket rendeltek. Ezek egy része az iskolához, másik része a település lakóihoz kerül.

„Elkészült az a fecsketérkép, amely végeredményben a település számos pontján láthatóvá tette, hogy hol szeretnek költeni ezek a fecskék. Ez alapján rendeltünk mű fecskefészkeket, ezeket szeretnénk most a gyerekeken keresztül, a klímakövet gyerekeken keresztül kiosztani, és természetesen azon igénylők között is népszerűsíteni, akik jelentkeztek ebben a programban. Úgy gondolom, hogy  legalább két tucat mű fecskefészek első körben kiosztásra fog kerülni. A fecske többször költ Magyarországon, éppen ezért bármikor a nyár közepéig ki lehet helyezni ezeket a mű fecskefészkeket” – tájékoztatott Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere.

Gyenesdiás kiemelt figyelmet fordít a település fásítására is. Az országfásítási programban ismét sikeresen pályáztak, így a Faludi utcában ültethettek el kőriseket. A tervek szerint később platánfákkal bővül az állomány. A csemetéket a klímakövetekkel együtt öntözte meg a település polgármestere – Keszthelyi TV híradása szerint.