Februári vendégéjszakák száma: a tavalyi ötszöröse, de elmarad a régitől (MTI)

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2021 februárjához képest több mint ötszörösére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 33 százalékkal csökkent, 1,089 milliót tett ki – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A legnépszerűbb régió a Balaton volt.

 

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele februárban folyó áron több mint öt és félszeresére, 23 milliárd forintra emelkedett, de még így is 18,1 százalékkal maradt el a 2019-es bevételtől. Széchenyi Pihenőkártyával a kereskedelmi szálláshelyeken több mint tizenháromszor annyit, összességében 1,5 milliárd forintot fizettek a kártyatulajdonosok.

A februári adatok szerint a belföldi vendégéjszakák száma 597 ezer, a külföldieké 485 ezer volt, az előbbi több mint négyszerese az egy évvel korábbinak és 26 százalékkal marad el a 2019-estől, míg az utóbbi hétszeresére nőtt éves szinten, de csaknem 40 százalékkal marad el a járvány előtti értéktől. Az összes vendégéjszaka 55 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.

Februárban 1782 kereskedelmi szálláshely, köztük 698 szálloda és 711 panzió volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében.

A belföldi vendégéjszakák 81 százaléka, a külföldiek 87 százaléka jutott a szállodákra. A belföldi vendégek között a legnépszerűbb régió a Balaton volt, a külföldieknél a Budapest-Közép-Duna-vidék, ahol a külföldivendég-éjszakák közel kétharmadát regisztrálták.

Az első két hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken négyszeresével több, összesen 2 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek háromszorosával, a külföldiek közel hatszorosával több (1,1 millió, illetve 932 ezer) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken az egy évvel korábbinál.