Ezrek futnak Keszthelyen (zaol.hu)

Már akár hagyományosnak is lehet tekinteni a Balaton-parti városban a pünkösdi Intersport Keszthelyi Kilométeres futófesztivált, hiszen a kétnapos  viadal már a tizenkettedik a sorban. Ezúttal a futófesztivál jótékonysági akcióval is párosul.

A Keszthelyi Kilométerek még 2008-ban indult, s azóta is Bedő Beáta a főszervezője. Az évek során mind népszerűbb lett a pünkösdi futófesztivál, „branddé” vált a viadal rövidítése (KKM). Olyannyira népszerű ma már ez a verseny, hogy igazából reklámozni sem kell – amivel Bedő Beáta is egyetértett.

– A régióban biztosan a legismertebb és legnépszerűbb viadal a miénk, mi úgy fogalmazzuk ezt meg, hogy a színvonalas és népszerű vidéki futóversenyek sorába tartozik, ahol ennek megfelelő kiszolgálást kapnak a futók – mondta el megkeresésünkre Bedő Beáta. – Az előnevezéseket lezártuk, előzetesen 1470-en regisztráltak a különböző futamokra, de ehhez jönnek még a vasárnapi, rajt előtti helyszíni nevezők is. A szombati gyermekfutamokra hét-nyolcszáz fiatalt várunk 14 éves korig, mindig népszerű ez a versenyünk is.
Az idei esztendőben a Keszthelyi Kilométerek programsorozatában a Zalai Hírlap a névadója a gyermekfutamoknak, melyeket szombaton tartanak meg a Fő téren és környékén, ami egyben a KKM központi helyszíne is. Vasárnap az indulók több táv közül választhatnak (2,5 km, 5 km, 10,5 km, félmaraton, maraton), illetve váltóversenyeket is rendeznek és kerekesszékes kategóriában is van lehetőség az indulásra.

A futófesztivál ideje alatt útlezárásokra is kell számítani Keszthelyen – részletek zaol.hu oldalon

Az idei verseny újdonságot is tartalmaz, ugyanis a Keszthelyi Kilométerek Egyesület jótékonysági programot hirdetett. A szervezők egy mobil respirator (mobil lélegeztető gép) vásárlását szeretnék elősegíteni a Keszthelyi Kórház sürgősségi osztálya részére. Ennek érdekében szombaton egy 750 méteres sétát szerveznek, aminek a bevételét gyűjtik össze, illetve vasárnap 17 órától a Balaton Színházban az Imre Sándor Szeretetszínház „Valahol Európában” című előadására megváltott jegyekből befolyt összeget is a jótékonysági célra használják fel. Május elseje óta pedig három keszthelyi cukrászatban (Bringatanya Somogyi fagylalt műhely, Jordanics Cukrászda, Ismerős Cukrászda) „Szeretetgombóc” akció néven minden gombóc fagylalt árából száz forint a gyűjtést gyarapítja.

Bedő Beáta elmondta, a Fő téren más programokat is szerveztek a jó hangulat érdekében. A lényeg viszont a futáson lesz.