Hetvenötödik alkalommal készült el a vörsi betlehem. Több mint ezer munkaórára volt szükség, hogy a tucatnyi szorgos kezű helyi elkészítse a több mint ötven négyzetméteres karácsonyi alkotást – írja a sonline.hu. A betlehem január 28-áig látogatható minden nap kilenc órától délután öt óráig.
Az ország minden tájáról érkeznek látogatók, hogy megcsodálják a vörsi templomban kialakított több mint ötven négyzetméteres betlehemet. – Gyönyörű ez a betlehem, Hévízről jöttünk, hogy láthassuk – mondta el Komjáti László.
Deák Tamás polgármestertől tudjuk, hogy a nyitás után az első fél órában egy ötven fős csíkszeredai csoport jött, de érkeztek Felvidékről, Győrből, Budapestről is. – Volt, aki vonattal Miskolcról utazott Vörsre – mondta –, csak az első két órában háromszáz látogatót számoltunk össze.
A településen egész évben készülnek a betlehem építésére, az erdőben kirándulásokkor is gyűjtik az alapanyagokat. – Idén szinte végig részt tudtam venni az építésében, ami 1200 munkaórát vett igénybe – jegyezte meg a polgármester. – Minden évben valamit változtatunk a betlehemen.
Kis János négy éve költözött a Pilisből Vörsre. – A húszéves asztalosi tapasztalatom nagy segítség volt az alépítmény létrehozásában – mondta el az építő.
Gara László 2007 óta nyugdíjas, s azóta a betlehemet építő csapat oszlopos tagja. Azt mondja, mindig felülről kezdik az építést, mert oda már nem tudnak utána visszamenni.
– Három köbméter deszka, gerenda mellett két köbméter tuját, valamint tizenhat fenyőfát használtunk fel – sorolta Simon György, aki évtizedek óta az építőcsapat tagja. – Több mint egy tucatnyian dolgoztak azon, hogy idén is elkészüljünk a templomban az ünnepi dekorációval. Volt, aki két-három órára tudott jönni, más csak munka után. Sajnos egyre idősebb a csapat, a fiatalok a beszerzésben, a fények felrakásában segítenek többnyire – jegyezte meg Simon György. Kiemelte: idén a sziklafalat hungarocellből helyiek készítették el. – A festett gipszfigurák a betlehemmel egyidősek, a tábortűz melletti kis pásztorok újak – mutatta az építő a sonline.hu-nak.