Magyarországon található az a világviszonylatban is egyedülállónak tekinthető állóvíz, amely a földkerekség legnagyobb, biológiailag aktív termáltava. Az európai kontinens legkiterjedtebb meleg vizű tavára épülő tradicionális hévízi gyógyászat pedig Hungaricumnak számít.
A hozzávetőleg 60 hektár kiterjedésű, mintegy 47.500 m2 felületű Hévízi-tó, mint Európa legnagyobb meleg vizű tava, egyike fokozottan védett természeti értékeinknek. A Hévízi-tó ezen kívül Magyarország legrégebbi gyógyfürdője. A Római Birodalom korából származó kétezer éves régészeti emlékek tanúskodnak arról, hogy a tó vizének gyógyító hatását felismerve, már az ókori rómaiak is áztatták magukat benne.
A föld másik szegletében létezik ugyan egy a hévízihez hasonló termálvizes tó, a 3,8 hektáros új-zélandi Echó-krátertó, de +50-55 Celsius-fokos vízhőmérséklete miatt sem fürdésre, sem pedig gyógyászati felhasználásra nem alkalmas.
A hazai hőforrások zöme a miocén időszak végi Pannon, illetve a késői pliocén vulkanizmus utóműködésének, a posztvulkanizmusnak a következménye. A Hévízi-tó a pleisztocén kor végén, hozzávetőleg 20-22 ezer éve tört fel mai helyén, nagyjából a Balaton kialakulásával egy időben.
Már a középkorban felismerték gyógyító hatását
A páratlan adottságú tóról a hazai források közül elsőként egy az Anjou-korból származó 1328-ban kiállított oklevél emlékezik meg: ezek szerint a tó meleg vizét egyaránt felhasználták ipari célra, így például bőrcserzésre, valamint gyógyításra is.
Hogy értékes gyógyvíz, azt már a középkorban is felismerték. A tó gyógyító hatására utal a hódoltság idején elpusztult szomszédos középkori falu, Köszvényes neve is.
1795-ben a vidék földbirtokosa, Gróf Festetics György – hasznosítandó a vizet-, mérnököket alkalmazott a Hévízi-tó feltárására és fürdőházat emeltetett a tóparton.
A 19. század második felében kezdték meg az első nagyobb építkezéseket, de Hévíz igazi fejlődése csak a 20. század elejétől kezdődött el: szállodákat, strandfürdőt, gyermekfürdőt építettek, valamint egyre több magántulajdonú üdülőházat létesítettek a tó környékén.
A tó egyedülálló gyógyhatására külön kórház épült, és a tradicionális hévízi gyógyászat Hungaricumnak számít. Vize a bőrön át, ivókúraként és gőzét belélegezve is gyógyító hatású. Az állandó mozgásban lévő víz masszíroz, a radon pedig fájdalomcsillapító hatású.
Radioaktív tőzeg, mikroklíma és más furcsaságok
A Hévízi-tavat 1935 óta rendszeresen kutatják búvártechnikával is. A forráskráter szerkezetét, a feltörő hévforrások helyét és hőmérsékletét napjainkra már pontosan feltérképezték. A tavat több forrás is táplálja, amelyek a 38 méter mély barlangban fakadnak, ahol az ásványi anyagokban gazdag meleg termál, illetve hideg karsztvizek keverednek. E keveredésnek köszönhető a tó állandó, +38.5 C fok meleg vize, és ugyancsak erre vezethető vissza, hogy a tó hőmérséklete mindenütt ugyanannyi. A Hévízi-tó termálvize egyenlő mértékben gazdag oldott ásványi és gáznemű anyagokban, így például szén-dioxidban, kénben, kalciumban, magnéziumban, és hidrogén-karbonátokban.
Más meleg vizű tavainktól eltérően a Hévízi-tó aljzatát nem vulkanikus eredetű sziklák, de még csak nem is üledékes agyag, hanem több méter vastagságú tőzegiszap építi fel, amelyből a mérések szerint a rádiumemanációs folyamat eredményeként 2,2 millimicrocurie sugárzást mutató gázbuborékok törnek fel. (A rádiumemanáció a rádium bomlási folyamata, amelynek a radon a bomlásterméke.) A tó sekélyebb részein a fürdőzők ebben a felázott tőzegiszapban állhatnak.
A radioaktív gyógyiszapot egyébként „korpaként” emlegetik.
Hűvösebb időben a tó felett kicsapódó gőz sűrű párafelhőt képez, és ez, valamint a víztükör jelentős részét elborító növényzet, továbbá a tavat körülvevő véderdő megakadályozza a víz lehűlését, és sajátos mikroklímát alakít ki, mivel a véderdő még a párát felszaggató szélnek is útját állja.
A teljes cikk itt.