Everness Fesztivál – Európa legnagyobb önismereti rendezvénye Siófokon

Közel 300 külföldi és hazai fellépővel várja idén az Everness mindazokat, akik egy kicsit tudatosabban, egészségesebben, boldogabban szeretnének élni. A szervezők előadások, mozgás- és táncprogramok, koncertek, hangfürdők, szertartások, workshopok keretében gondokodnak arról, hogy mindenki a saját élménye által juthasson közelebb önmagához. A fesztivál a tudatosság, feltöltődés és a közösségi lét ünnepe lesz idén is – áll a szervezők közleményében.

 

-A világ különböző tájairól meghívtuk az egyes önismereti utak legmagasabb szintű képviselőit – mondja Klein Csaba fesztiváligazgató. – Fontos volt számunkra, hogy idén is meglepjük a vendégeinket, ezért olyan új irányokba is nyitottunk, amelyek eddig nem kaptak teret a korábbi rendezvényeken. Újdonságként elkülönítünk egy Szakrális Falut, hozunk egy izzasztókunyhót, újra a fesztiválterülethez csatoljuk a strandot, elhívtuk a régi nagy kedvenc zenei előadóinkat és lesz külön Kultúra Színpad is. Összesen  7 fesztiválfalut  álmodtunk meg 17 színpaddal.

A fesztivál központi területén áll majd az Evernessia előadói nagyszínpada, a rendezvény lelke. Többek között itt mesél Dan Millman, A Békés Harcos útja című könyv írója, spirituális tanító a stresszmentes élethez vezető lehetséges utakról. Igazi kuriózumnak ígérkezik Denise Linn amerikai író, coach előadása is, amelyben az észak-amerikai indiánok spirituális életébe nyerhetünk bepillantást. Dr. Buda László a mindennapjainkat megnehezítő elakadásainkból segít majd továbblépni, míg Steiner Kristóf a vegán életmóddal kapcsolatos igazságokról és tévhitekről beszél. “A kiút befelé vezet” címmel meghallgathatjuk Szabó Péter gondolatait, később Kiss Balázs Kunó a félelem működéséről, míg Gánti Bence a világbéke lehetséges valóságáról tart előadást. A tibeti jógik különleges világába kalauzol Chumba Lama, Dora Gyula tanácsadó pedig nagyon is modern kérdéskört boncolgat: a sikeres nők titkát.

-A fesztivál egyik különlegessége lesz az idén először megnyíló Szakrális Falu – mondja Klein Csaba. – Ez a mélyebb, ősibb és gyakorlatiasabb spirituális tanítások helyszíne lesz, ahol elsősorban a törzsi kultúrákkal ismerkedhetnek meg a vendégeink. Ebben a térben olyan szertartásokkal készülünk, amelyek az emberiség történetének korai szakaszát idézik meg, így lesz tűz körül éneklés, zenélés, tánc, valamint tisztuló szertartásokra elhozzuk a szauna egy ősi változatát, a CSERGÁt is.

Lesz Szakrális Falu, zenei programok három helyszínen, Táncos Part, jóga, Intimitás Falu, akik pedig inkább csendesebb élményre vágynak, azok számára megnyílik a Sound Trip hangterápiás tér.

A fesztivál újdonsága és színfoltja lesz a Kultúra Színpad is, ahol délelőttönként gyermekelőadásokkal, felolvasásokkal, bábszínházzal várják majd a legapróbbakat, míg a későbbi órákban stand-up estek, beszélgetések és képzeletszínház szerepel a műsorban olyan fellépőkkel, mint Aranyosi Péter, Vida Péter, Kálloy-Molnár Péter és Hajdú Steve.

Az Everness idén is igazi családbarát rendezvénynek ígérkezik: a Szülők Sátra a felnőtteket, míg a Gyermekfalu a kisebbeket várja programjaival. A fesztiválra a belépés 14 éves kor alatt a korábbi évek gyakorlata szerint ingyenes, illetve a szervezők szeretettel látják a jól nevelt házi kedvenceket.

 

Az Everness Fesztivál ideje és helye: 2022. június 21-27. Siófok-Sóstó

További információ a fesztiválról: https://www.everness.hu/fesztival