Erőszakkal szerezte meg a kisfia felügyeleti jogát egy balatonfüredi klubvezető

Hatósági eljárásban való kényszerítés és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki erőszakkal szerezte meg a gyermeke felügyeleti jogát.

 

A 40 éves férfi hét évvel ezelőtt ismerkedett meg a nővel, aki a férfi által üzemeltetett klubban dolgozott Balatonfüreden. Egy évvel később alakult ki közöttük szerelmi kapcsolat és három évig éltek együtt élettársi kapcsolatban, miközben 2016-ban megszületett a közös kisfiuk. A gyermek születését követően a férfi agresszíven kezdett viselkedni a nővel, aki 2017 végén egy másik férfihoz költözött.

A férfi ezek után mindenáron meg akarta szerezni a gyermek feletti kizárólagos szülői felügyeleti jogot, melynek érdekében az erőszaktól sem riadt vissza. Egy alkalommal korábbi élettársát autózni vitte, majd egy előre bekészített harapófogót vett elő, és azzal fenyegette meg a nőt, hogy azzal húzza ki a fogait, ha nem tesz nyilatkozatot, miszerint az új élettársával együtt drogozott.

A cikk folytatása itt elolvasható.