Erős szezonra számít a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke (origo.hu)

„A Balaton térsége volt az, amely még szerencsés volt ebben a rendkívüli járványhelyzetben. A Balatoni turisztikai bevételének több mint fele ugyanis a nyári szezonban keletkezik, ráadásul sok vállalkozó csak szezonális üzlettel rendelkezik, ami egyébként is csak nyáron van nyitva. Tavaly májustól novemberig pedig nyitva voltak az éttermek, hotelek.” – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke az Origónak. Arról is beszélt, hogy a kormányzati támogatások sokat segítettek, hogy a vállalkozók túléljék ezt a rendkívüli időszakot. Az elnök hangsúlyozta: a turizmus 2010 után soha nem látott fejlődésnek indult, és meggyőződése, hogy ez a járvány után folytatódik.

 

A balatoni turisztikai bevételének több mint fele a nyári szezonban keletkezik – június végétől augusztus végéig. Ráadásul sok vállalkozó csak szezonális üzlettel rendelkezik, ami egyébként is csak nyáron van nyitva. Tavaly májusban nyithattunk, és lényegében novemberig működtek a hotelek, éttermek. Rendkívül erős volt a nyár, és szép őszi szezont is zárhattunk.

– mondta az origo.hu-nak adott interjújában a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hoffmann Henrik szerint a nagy rendezvények ugyan elmaradtak, de ezt ellensúlyozta, hogy sokan, akik eddig nem jártak a Balatonhoz, most nem a külföldi nyaralást választották, hanem inkább belföldön, a Balatonnál pihentek.

Abban bízik, hogy az új vendégek is találtak maguknak olyan szolgáltatást, ami vonzóvá vált számukra, és az idén is eljönnek a Balatonhoz. Megújult a régió, aki sok éve nem járt itt, biztosan látta, hogy a szolgáltatások színvonala, a hotelek, az éttermek jelentősen fejlődtek. Novemberben be kellett zárniuk a vendéglátóhelyeknek, ami az egész évben nyitva tartó hoteleknek, éttermeknek valóban okozott némi kiesést, különösen a karácsonyi, szilveszteri időszakban. A január és a február egyébként is többnyire csendes – vagyis ezekben a hónapokban nem volt jelentős hiány – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy sokkal könnyebben vészelték át a balatoni vállalkozók a zárás hónapjait, sokat segített a bértámogatás, a könnyebb hitelfelvétel és a hitelmoratórium. A foglalási számok egyre növekednek. Bár egy kicsit emelkedhet a szolgáltatások ára, úgy látjuk, egyre több vendég érkezik hétről-hétre – fogalmazott.

Hoffmann Henrik szerint hosszú évek óta munkaerőhiány van a turizmusban. Most egyelőre nagy vész nincs, de ha berobban a szezon, biztos, hogy szükség lesz majd munkaerőre. Az idén többen elhagyták a pályát, mert bizonytalannak ítélték meg a turizmus helyzetét. De meggyőződése, hogy ha stabilizálódik a helyzet, visszatérnek az eredeti szakmájukhoz. Lehet, hogy most egy új munkahelyen – teljesen más ágazatban – dolgoznak, és még nem merik otthagyni. De ha látják, hogy minden rendben van a turizmusban, sokan visszatérnek majd, mert ehhez értenek – szakácsok, felszolgálók -, és hiányzik nekik ez a környezet is. Hiszen a vendéglátás nem csak egy szakma, hanem életforma is. Ez okozhat majd némi enyhülést a munkaerőhiány tekintetében. Várhatóan emelkednek a bérek is, hiszen ahol hiány van, ott több pénzt fizetnek.

Az is kérdés még szerinte, hogy külföldön mikor nyithatnak a vendéglátóhelyek. Vagyis, azok a magyar séfek, felszolgálók, akik eddig külföldön dolgoztak, vissza tudnak-e menni a munkahelyükre.

Lesz-e nyitás például Dél-Tirolban, vagy nem? Mondok egy családi példát: a fiam zenél, és hétvégén fellép valahol. A német barátja megkérdezte, hogy az ő német védettségi igazolványával beléphet-e majd a koncertre, mert ha igen, eljönne, mert ott, Németországban hónapok óta minden zárva van, sehová nem lehet menni, és nem is lehet tudni, mikor várható nyitás.

– tette hozzá a szakember.