Eredményes volt az idei szarvasbőgés, 16 kilós trófeát is vizsgáltak (sonline.hu)

Több bikát ejtettek el a vadászok Somogy erdeiben az idei szarvasbőgés idején, mint a korábbi években. Történelmi eredmény is született, egy több mint 16 kilós trófeát is vizsgált a hatóság – írja a sonline.hu.

Folyamatosan vitték a trófeákat a vadászatra jogosultak a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztályára az elmúlt héten. A lap ottjártakor hat trófeát mutattak be, amelyeket a somogyszobi Victoria Jagd Club Vadásztársaság területén hoztak terítékre a szarvasbőgés idején.

– Összességében jó volt a bőgés, tizenhat bika esett, mondta Mocz Bálint, a társaság tagja. – Tavaly egy kilóval elmaradtak a trófeasúlyok a becslésektől a vadásztársaságnál, de az idei évben ez nem volt jellemző. Az eredmények magukért beszélnek még úgy is, hogy az állomány számára nem volt könnyű átvészelni az aszályt. A társaság területén nincs élővíz, csak olyan helyen tudnak inni az erdő állatai, amelyeket mesterségesen hoztak létre.

Az agancsfejlődés viszonylag rövid idő alatt történik, ám kell hozzá az élőhelyi és genetikai adottságokon kívül jó táplálékellátottság. Ellenkező esetben a saját csontjaiból is képes tápanyagot – kalciumot és ásványi anyagot – átcsoportosítani a vad, ha táplálkozással bevitt mennyiség nem elegendő.

Az idei évben 997 gímszarvastrófeát bíráltak el a Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztályán, ez több a tavalyi 830-nál, de a 2020-as 771-hez és a 2019-es 908-hoz képest is jelentős elmozdulásnak értékelhető. A hatóság arról tájékoztatott, hogy 68 százalékos az érmes arány, azaz a bemutatott trófeák közül 111 arany, 294 ezüst és 275 bronz minősítést kapott a szakemberek bírálata szerint. – A gímszarvasbikák agancstömegének alakulása változatos volt, sajnos több esetben maradtak el a trófeák az elejtés előtt becsült súlytól, akár kilós nagyságrendben is – közölték a lappal a földművelésügyi osztályon. – Ennek egyik oka az agancsépítési időszak alatti aszályos időjárás lehet. Hozzátették azonban, hogy más vadászterületeken viszont a trófeák a várt eredményeket hozták.

Az eddig bírált trófeák közül 11 CIC-pontszáma meghaladta a 230-at. A legnagyobb tömegű és legmagasabb pontszámú trófeájú gímbika a csurgói Zöld Természet Vadásztársaság területén került terítékre. A trófea súlya 16,21 kilogramm, a megyei bírálat szerint 250,76 pontot kapott. Utoljára 2001-ben bíráltak 16 kilogramm feletti trófeát Somogyban.

A Sefag-nál 80 százalék érmes volt

Gyakran szólt a vadászkürt Kaszón idén szeptemberben, hiszen a Kaszó Zrt. vadászterületén 76 gímbikát hoztak terítékre. Közülük hat aranyérmes és több tíz kilogramm trófeasúly feletti. – Kiemelkedő trófeatömegű bika az idén nem esett, de az érmes arány 70 százalékos, ami kifejezetten jónak mondható – mondta Galamb Gábor vezérigazgató. A 76 gímbikát 65 vendégvadász ejtette el. A trófeatömegek elmaradtak a várttól, kisebbek voltak súlyok, mint az előzetes becslés.

A napokban tartotta trófeaszemléjét a megye legnagyobb vadászatra jogosultja, a Sefag Zrt. A társaság üzemi vadászterületein a bőgési időszakban 157 gímszarvasbika került terítékre. Ezek közül 126 kapott érmes minősítést, ami a teríték közel 80 százaléka. Az elejtett gímszarvasbikák között sok volt a golyóérett, öreg bika. A Sefag Zrt. idei legnagyobb gímszarvasbikája a lábodi vadászterületen esett. A trófea tömege 15,13 kilogramm, az elsőfokú bírálaton pedig 247,23 CIC-pontot kapott.