Emeletes motorvonatok jöhetnek a Balatonhoz (MTI)

A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született döntés. Ez érinti a többi mellett a balatoni vasútvonalat is. 

Az összesen 32 milliárd forintos ráfordítás a hazai közösségi közlekedés gerincét adó vasút infrastruktúrájának, szolgáltatásainak korszerűsítése, versenyképességének növelése mellett a magyar gazdaság élénkítéséhez is hozzájárul – közölte az Információs és Technológiai Minisztérium.

A kormánydöntésnek köszönhetően egyebek mellett megkezdődhet a Nyugati pályaudvar vágányhálózata és bevezető szakaszai rekonstrukciójának, a lajosmizsei és váci vonalak elővárosi célú fejlesztésének előkészítése. A Kis-Gellért hegyi alagút átépítése után a jövőben a Déli pályaudvarról emeletes motorvonatok közlekedhetnek majd Székesfehérvár és Tatabánya-Győr, a nyári idegenforgalmi főszezonban pedig a Balaton felé is.