„Ellenkezik a Balaton-törvény szellemiségével közforgalmú balatoni kikötők eladása”

„Ellenkezik a Balaton-törvény szellemiségével, hogy közforgalmú balatoni kikötőket adjanak el, ráadásul olyan településeken, ahol ezek egyetlen lehetőséget jelentenek a víz szabad megközelítéséhez a fizetős strandokon kívül” – mondta a Lechner Tudásközpont szakértője a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki online ülésén. Bóka István, a BFT elnöke a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) reorganizációs tervében szereplő, 4 közforgalmú kikötő eladási tervekről azt mondta: „Van egy bizalom, hogy nincs lezárva ennek a kérdésnek a rendezése”.

 

Bóka István a közforgalmú kikötőkkel kapcsolatban megjegyezte, lehet hogy jelenleg nem gazdaságos az üzemeltetésük, de stratégiai kérdés a megtartásuk hosszú távon, hiszen ezek már kiépített, engedéllyel rendelkező kikötők. „Fontos, hogy a BAHART tulajdonában maradva vagy önkormányzati tulajdonba kerülve köztulajdonba maradjanak, megőrizve funkciójukat” – hangsúlyozta.

 

Mennyi hajó fér el a Balatonon?

A Lechner Tudásközpont szakembere figyelmeztetett arra is, vizsgálni kell a Balaton terhelhetőségét hajózás szempontjából is. Megjegyezte, szakmai álláspontok szerint egy-egy hajóra 4-4 hektárnyi vízfelületet kell számolni, amely szerint a Balatonon maximum 14 ezer hajó férhet el, és jelenleg már közel tízezer közlekedik nyaranta.

 

A nyirádi bauxitbányát rekultiválják a balatoni zaggyal

Illés Lajos, a Viziterv Environ Kft. igazgatója arról számolt be, hogy többféle felmérést készítettek a Balatonban szükségessé váló kotrások megkezdéséhez, amelynek első ütemében mintegy 2,6 millió köbméternyi iszapot kell eltávolítani, amely költségigénye 45 milliárd forint. A kotrási munkák megkezdéséhez ki kell üríteni a györöki zagyteret. Jó megoldást találtak a zagyelhelyezésre, amellyel megoldhatóvá válik a nyirádi felhagyott bauxitbánya rekultivációja.

 

40 hektárnyit tesznek ki a tóba épült stégek, feltöltések

Beszámolt arról is, hogy felméréseik során a Balatonról tavaly nagy pontosságú légi-felvételeket készítettek. Ezeken 582 darab, összesen mintegy 40 hektárnyi tóba nyúló feltöltést, bejárót tudtak beazonosítani, amelynek egy része illegális. „Az az illetékes közigazgatási szervek feladata, hogy kezelik ezt az ügyet” – válaszolt egy kérdésre.

A Balatongyörökre tervezett ipari kikötő tervéről lemondtak a lakossági tiltakozás miatt, még keresik a tervezők az újabb szóba jöhető helyszínt – hangzott el az online ülésen.