Elkezdődött a levendulaszüret a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban (hirado.hu)

Megkezdődött a Szedd magad! akció a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, a héten bárki szedhet levendulát ezen a területen – hangzott el kedden a Duna Balatoni nyár című műsorában.

Mészáros András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre a műsorban elmondta, négy hektáron virágoznak azok a levendulák, amelyeket most a „Szedd magad!” keretein belül bárki leszedhet. Ezenkívül egy három éve telepített levendulás is van a nemzeti parkban, amely 2,5 hektárt ölel fel, illetve egy öregebb, amelyet még Bittera Gyula gyógynövénytermesztő telepített.

Mészáros András felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a növényt úgy kell helyesen megmetszeni, hogy a fás részhez ne érjen hozzá a metszőolló, és maradjon zöld rész a bokron.

Két fontos szempontot kell figyelnie annak, aki levendulát szeretne termeszteni: az egyik a mediterrán éghajlat, a másik pedig a vulkanikus talaj, amelyben sok a kálium, ami előfeltétele a levendula bő virágzásának. A Tihanyi-félsziget déli és nyugati oldalán mindkét feltétel teljesül, így nem csoda, hogy ott ilyen nagy területen virágzik a levendula.

Ha valaki szeretné megszárítani a levenduláit, a szedés után kisebb, a száránál mért 3 centiméteres csokrokba kell őket szednie. Egy befőttes gumi is alkalmas a csokrok összetartására. Javasolt félig árnyékos helyen szárítani a virágot – tanácsolta Mészáros András.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.