Befejeződött a Civilek háza építése, már a bútorokat rendezik a házban. A műszaki átvétel után, várhatóan december elején beköltözhetnek a felújított, Major utcai épületbe az intézmények. A teljesen megújított és modernizált épület fontos eleme az egykori magtár teljes átépítésének is.
A fejlesztés költségeit uniós pályázati forrás, az önkormányzat illetve magánberuházás fedezte. A levendulaüzem- és manufaktúra építési munkái 166 millió forintba kerülnek, 60 millió forintot költött az önkormányzat a tetőtéri irodákra, hiszen a helyiségeket az új funkciónak megfelelően át kellett alakítani, az épület energetikai fejlesztése pedig 90 millió forint uniós forrásból valósult meg. A ház új hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, kialakították az új fűtés rendszert. Az épületben kapnak helyet a Művelődési Ház irodái, a könyvtár, a TDM iroda, a Tihany tévé stúdiója, a stúdió és a kábeltévé ügyfélszolgálat valamint itt alakítják ki a körzeti megbízott irodáját is. A költözést az intézmények és a fenntartó önkormányzat egyaránt nagyon várja, hiszen az egykori magtár épülete korszerűtlen, nem tudott már megfelelni az intézmények igényinek, ráadásul elavult hőszigetelése miatt több millió forintot emésztett fel évente csak a kifűtése. A 700 négyzetméteres ingatlanon fekvő Civilek háza földszintjén lesz a levendula lepárló. A közös bejárati előtérből recepció nyílik. Innen közelíthetők meg az emeleti irodák, ahová lépcsők és lift is vezet. A levendula lepárló illetve a manufaktúra üzemeltetése külön történik majd, nyitva tartása független lesz az önkormányzati irodáktól. Az üzem kialakítását jövő tavasszal kezdik meg, az a határozott cél, hogy a Levendula Fesztiválon már, mint új látványosság működjön és látogatható legyen a lepárló üzem.
– A jövő ígérete a levendula. Régi vágyunk teljesül ezzel a beruházással, nagy szerencse, hogy a település iránt elkötelezett Tóth József vezeti majd a tevékenységet, akinek egyéb – ként a megvalósulásban is nagy szerepe volt – nyilatkozta Tósoki Imre a Tihanyi Visszang novemberi számában. A polgármester hangsúlyozta: a Civilek házának kialakítása rendkívül fontos volt, egyrészt nagy előrelépés, hogy egy modern, az igények alapján kialakított környezetbe tudják költöztetni a település meghatározó intézményeinek egy részét, másrészt ez volt a feltétele annak, hogy elindulhasson Tihany kiemelt turisztikai projektje, az egykori magtár teljes felújítása és átépítése.