Elismerés a Balatoni Múzeumnak (Keszthelyi TV)

Közösségi múzeum címet kapott a keszthelyi Balatoni Múzeum. Azt a 15 hazai muzeális intézményt illették a címmel, melyek a közösségeikkel aktív kapcsolatot, aktív együttműködést tartanak fenn. A díjat május  a Múzeumok Majálisán, a Nemzeti Múzeumban vehették át az intézmények.

A régióban elsőként, 2013-ban indította el önkéntes programját a Balatoni Múzeum. Az önkéntesek azóta is teremőrként, tárlatvezetőként, animátorként is segítik a múzeumot. Nem csak a múzeum falai között, hanem a terepen is számít az önkéntesekre az intézmény. A közösségi régészeti program keretében a vállusi pálos kolostor 2018-as feltárásánál 15 önkéntes vett részt.

A 2010-ben alakult MŰSZAK alkotócsoporttal is szoros együttműködést folytat a múzeum. Az évi rendszeres cserszegtomaji alkotótábor témáját a művészek közösen határozzák meg az intézménnyel, mely segítséget és kiállítási lehetőséget is ad a művészeknek.

A Balatoni Múzeum ezen tevékenységeit ismerték el a Közösségi múzeum díj legmagasabb fokozatával a Múzeumok Majálisán. Havasi Bálint igazgató azt mondja, a múzeumot egy közösség, egy egyesület alapította 1898-ban. Közösségi munkáikkal így nem tesznek mást, mint visszanyúlnak gyökereikhez.

„Hiszen a múzeumok – mint ahogy nagyon sokszor elmondtam – a társadalom fejlődésének szolgálatában állnak, a társadalom számára, a közösség számára nyitottak, a közösségért vannak, a közösséggel együtt a közösségért dolgoznak. Számunkra is nagyon fontos, hogy a helyi közösségek fontosnak érezzék a kultúrájukat, fontosnak érezzék azt, hogy megismerjék a múltukat, megóvják azokat és továbbörökítsék a jövő generációi számára” – nyilatkozta a múzeumigazgató.

A közösségi múzeum elismerés azt jelzi a keszthelyi intézménynek, hogy jó úton járnak. Továbbra is szeretnének minél több közösségi programot és projektet szervezni. Céljuk, hogy a helyi közösségek minél inkább magukénak érezzék a Balatoni Múzeumot, a Balaton-kultuszt, a helyi kultúrát és természeti értékeket.