Elhalasztják az idei balatoni vitorlás versenyszezon kezdetét, elmarad az élménytúra

Határozatlan időre elhalasztják a 2020. évi versenyszezont – erről döntött a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén. A Balatoni Vízirendészeti Kapitányság tájékoztatása szerint az egészségügyi vészhelyzetet kihirdető kormányrendelet értelmében egyetlen – korábban már engedélyezett – vízirendezvény sem tartható meg, hiszen ott sem szervező, sem résztvevő, sem pedig néző nem tartózkodhat. Erről a MVSZ tájékoztatta közleményben a hirbalaton.hu-t.

(Fotó: Magyar Vitorlás Szövetség)

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége 2020. március 19-i ülésén határozott arról, hogy a Versenynaptár összeállításának szabályait felülvizsgálja és meghatározott feltételek mentén lehetőséget ad egyes versenyek elhalasztására, majd a vészhelyzetet feloldását követően azok megrendezésére – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség.  Ezzel párhuzamosan munkacsoportokat állít fel a vészhelyzet versenyrendszerre gyakorolt hatásainak vizsgálatára, a szükséges kárenyhítő lépések kidolgozására és a tájékoztatás csatornáinak megszervezésére.

Holczhauser András főtitkár kijelentette: a sportolók, szakemberek és szakvezetők egészségének védelme elsődleges fontosságú, ezért azt ajánlják a tagszervezeteiknek, hogy utánpótláskorú sportolók közös edzésmunkáját függesszék fel, a képzést online eszközök és előre elkészített edzéstervek segítségével távoktatásban valósítsák meg.

Az elnökség nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a klubok és kikötők üzemeltetése során minden tagszervezet fokozottan tartsa be a kormány által előírt intézkedéseket. Ezeket a rendőrség kiemelten ellenőrzi, a szabályokat megsértőkkel szemben intézkedést foganatosít és 500 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhat. A szövetség javasolja, hogy a kikötők és klubok területére a munkavállalók és a sportolók csak kis csoportokban lépjenek be, a szülőket, a nagyszülőket ne engedjék a klub területére és ezt szigorúan ellenőrizzék – áll a felhívásban.

Nem tartják meg a május elejére tervezett három napos vitorlás élménytúrát sem. A Vitorlázz Itthon honlapján közli:

„Sajnálattal tudatjuk, hogy a koronavírus járvány megelőzésére hozott kormányzati intézkedések miatt a Magyar Vitorlás Szövetség és a Magyar Vitorlás Akadémia által közösen szervezett, 2020 május 1-3 közötti időtartamra tervezett  Vitorlázz Itthon a Felfedezés élménye Vitorlástúra ELMARAD! „