Eléri a Balatonfenyvesi Kisvasutat is a SZÉP-kártya

A Magyar Közlöny 200. számában megjelent módosítás szerint jövő évben már a kisvasutakon is használható lesz a SZÉP-kártya. A rendelkezés értelmében tehát 2020-ban már az egyik alszámlán lévő keret felhasználásával bejárhatjuk a fenyvesi Kisvasúttal a Nagyberek legszebb részeit.

A Magyar Közlöny 200. számában megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Kormányrendelet módosításáról szóló 302/2019. (XII. 11.) Kormányrendelet. A változtatás szerint jövőre a keskeny nyomközű vasúton történő személyszállításra is lehet költeni a SZÉP-kártya szabadidő alszámlájának terhére.

A Balatonra látogatók nagy többségben élnek a SZÉP-kártya nyújtotta előnyökkel. Ahogyan azt korábban megírtuk, a Balatontourist szállásdíj bevételének is körülbelül 30 százaléka származott a Széchenyi Pihenőkártyával fizető vendégektől.

A Magyar Turisztikai Ügynökség korábbi elemzése szerint a belföldi turizmust nagy mértékben elősegítette a SZÉP-kártyák használata; az év első nyolc hónapjában közel 21 milliárd forintot költöttek a kártyák használatával, ami 36 százalékos emelkedést jelent 2018 azonos időszakához képest.