Elbúcsúztak a gazdászok (tvkeszthely.hu)

144. alkalommal ballagtak el a gazdászok Keszthelyen. Idén is több mint 160 végzős hallgató van a Georgikonon, iskolai elfoglaltságuk miatt azonban mindössze 85-en öltötték magukra a díszmagyart a sárgulási ünnepségen. A keszthelyi végzősökkel idén is együtt sárgultak a székelyudvarhelyi kihelyezett tagozat hallgatói.

Énekszó kíséretében vonultak a sárguló hallgatók, hogy elbúcsúzzanak az egykori alma matertől Keszthelyen.

A Georgikon alapítójának a tiszteletére idén is a Festetics kastély parkja adott otthont az ünnepségnek. A végzős hallgatókat köszöntötte dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora. Beszédében kiemelte, a georgikonos hallgatók egy nagy család részesei, amelynek tagjai több mint két évszázada gyarapítják a társadalom egyetemes tudását.

A sárgulás a gondtalan gazdászélet végét, de egyben egy új és izgalmas életszakasz kezdetét is jelenti – hangsúlyozta a Georgikon dékánja. Polgár J. Péter beszédében előrevetítette mindazt, ami a hallgatókra vár a jövőben, ugyanakkor kiemelte azt is, a végzősök felkészültek a kihívásokra.

„Szüleik, tanáraik, társaik segítségével megtették ezt az utat, felkészültek az önálló életre. És mi vár Önökre? Szakma, hivatás, család, öröm, karrier, felelősség, sikerek, helytállás. Kudarc, küzdelem, bánat, bukás, lekicsinylés, megalkuvás, tévedés. Nem kell, és nem lehet most választaniuk.” – tette hozzá a kar dékánja.

Az idén 221 éves Georgikonon 1847 óta szervezik meg a sárgulási ünnepséget. Ilyenkor nem csak az egyetem vezetői búcsúznak a hallgatóktól, hanem a végzősök is iskolájuktól, tanáraiktól.

„Egyszer mindennek elérkezik a vége, s akkor búcsúzni kell. A búcsú egy nemes feladat. Fontos, mert lezár egy időszakot, az élet egy szakaszát elhatárolja a többitől. A bezáruló ajtótól azonban nem szabad megijedni. Tudni kell az új irány felé fordulni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket.” – búcsúzott a kar hallgatója, Pataki Dániel.

A 144. sárgulási ünnepséget idén is a palotás tánc zárta. A díszmagyarba öltözött fiatalok ezzel a hagyománnyal az alapító Festetics gróf előtt tisztelegtek, felelevenítve az egykori bálok hangulatát.

A Keszthelyi TV képes beszámolója itt látható.