Egyre csökken a Balaton vízállása

Az elmúlt napok esőzései nem jelentettek sokat, a Balaton vízszintje tovább csökkent, jelenleg 85 centiméter az átlagos vízállás. A tó vizének hőmérséklete 16 Celsius fok – a vasárnap hajnali mérések szerint. Az üdülőrégióban a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 24 fok körül alakul, késő estére 16, 17 fokra csökken a hőmérséklet.

Előfordulhat, hogy idén is negatív lesz a Balaton vízmérlege – hangzott el a közelmúltban egy konferencián. Ez azt jelenti, hogy a befolyókon, esőkkel tóba érkező víz mennyisége kevesebb, mint amennyi a tóból leginkább párolgással távozik. Míg korábban ilyen ritkán fordult elő, az utóbbi évtizedekben már többször is volt rá példa, amit a klímaváltozással magyaráznak a tudósok.
A met.hu szerint a Balatonnál gyenge, mérsékelt (05-20 km/h) keleti, délkeleti szél a délelőtti óráktól déli, délkeleti irányból eleinte csak helyenként, majd késő délelőttől egyre többfelé megélénkülhet (25-35 km/h).
A déli óráktól élénkebb, illetve egy-egy erős (35-45 km/h) széllökés is kialakulhat. A nyugati medencében kora délután egy-egy 45 km/h-t meghaladó lökés is előfordulhat.
A délután második felében ritkulnak az élénk-erős széllökések. Időnként fátyolfelhős ég mellett, derült idő várható október első vasárnapján, csapadék nélkül.