Egyeztetést sürgetnek a balatoni önkormányzatok a partvonal-tervekről (mti/hirbalaton.hu)

A balatoni önkormányzatok kérésére november 8. helyett november 22. az új határidő, ameddig véleményezhetik a Balaton-partvonaláról és vízparti területeiről megszületett új terveket, amit így is túl rövidnek tartanak, és szükségesnek ítélik az elmaradt egyeztetések pótlását – közölte Balassa Balázs a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke.

A testületek több helyen is ellentmondásosnak tartják a beépítetlenül megőrzendő parti területsáv határait. Vannak olyan ingatlanok, amik ebbe a sávba tartoznak, de már kiadtak építési engedélyt a területre. A nádasok ábrázolása több helyen nem felel meg a valóságos állapotnak, a kerékpárutak ábrázolása pedig nem minden esetben tükrözi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel egyeztetett utolsó állapotot – sorolta az első visszajelzéseket Balassa Balázs.

Emlékeztetett rá, hogy a Balaton partvonalát az elmúlt több mint másfél évtizedben meghatározó, 2003-as jogszabály megalkotását többfordulós egyeztetés előzte meg, amely most elmaradt. „A balatoni önkormányzatok ragaszkodnak ahhoz, hogy az új jogszabály megalkotásakor is személyesen és a helyszíneken is egyeztethessék szándékaikat a terv készítőivel” – hangsúlyozta.

Hozzátette, a véleménynyilvánításra a november 22-iki határidőig is túl rövid az idő, hiszen több tóparti településnél megváltozott a polgármester, a képviselő-testületi tagok személye, akiknek több idő kell, hogy kellő információhoz jussanak.

Balassa Balázs a hirbalaton.hu-nak elmondta, a BSZ kéréssel fordul az új terveket megrendelő Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságához, hogy a véleménynyilvánítás lehetőségével ne záruljanak le az egyeztetési folyamatok a tóparti önkormányzatokkal. Hozzátette, az sem egyértelmű,  hogy az új terveken szereplő partvonalat a Balaton megemelt, 120 cm-es üzemi vízszintjéhez igazították-e már.

A hirbalaton.hu információi szerint a Balatongyörök és Vonyarcvashegy között tervezett ipari kikötő helye szerepel a tervekben – amely felzúduláshoz és petíció-íráshoz vezetett a napokban -, míg az öt éve megépült balatonfenyvesi kikötő hiányzik a tervrajzról.

.

Az új tervek:

Az epites.hu honlapon október 22-én megjelent, majd az érintett önkormányzatoknak közel egy héttel később kipostázott információk szerint a Balaton vízparti területeinek új közcélú területfelhasználási tervét a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága készítette elő a Lechner Tudásközpont közreműködésével. A tervek a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény felhatalmazása alapján készültek el.

A Balaton-parti települések vízpartját eddig meghatározó jogszabályt majdan felváltó új vízparti szabályozás tervei 93 szelvényen mutatják be a jövőbeni vízparti területfelhasználást, amelyek bárki számára elérhetők: itt.

A szakmai anyaggal kapcsolatban a véleményeket, észrevételeket a teruletrendezes@me.gov.hu email címre, valamint postai úton a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságára várnak.