Egyedülálló kampány a siófoki kórházban (siofok.hu)

Az ország egészségügyi intézményei közül elsőként indított kampányt a Siófoki Kórház annak érdekében, hogy a dolgozói leszokjanak a dohányzásról. Az első tréning 40-45 százalékban bizonyult sikeresnek, aminek hatására, immár dolgozói kezdeményezésre ősszel újabbat szerveznek – számolt be az ötletgazda, Dr. Nagy Gábor orvos-igazgató a siofok.hu-nak.

A közel ötven éves siófoki kórház betegforgalma meghaladja a 400 ezer főt. A gyógyítás mellett elkötelezett az egészséges életmódra való nevelésben, így dolgozói egészségügyi állapotának megóvásában is. Ezért döntött úgy az egészségügyi intézmény vezetése, hogy segítséget nyújt azoknak a dolgozóinak, akik szeretnének felhagyni káros szenvedélyükkel, a dohányzással.

Januárban a kórház 23 dohányzó dolgozója vállalta egy nemzetközileg ismert és sikeres módszert alkalmazó csapat közreműködésével, hogy együtt szokik le a füstölésről. A módszert már 57 országban alkalmazták szép eredményekkel. A program révén könnyen, szenvedés nélkül lehet leszokni a dohányzásról. Mindössze egy egy napos tréningről van szó, ahol tisztába teszik a dohányosokat lelki fogságban tartó tévhiteket, és megszüntetik a mentális függőséget. Az első körben vállalkozó siófoki egészségügyi dolgozóknak közel fele fél év elteltével sem gyújt rá, nem költ cigarettára.

Dr. Nagy Gábor elmondta, nincs arról adat, hogy az intézmény mintegy 600 dolgozójából mennyi cigaretta-függő. A kampánnyal kapcsolatban sokan voltak szkeptikusak, ezért az első körben nem sokan jelentkeztek. Látva az eredményt, most többen is kezdeményezték egy újabb tréning megszervezését, amire várhatóan ősz elején kerül sor egy együttműködés és kísérlet keretében. „Óriási eredménynek mondható a 40-45 százalékos siker, és az, hogy ezt el lehet érni egy nap alatt, nem kínlódva tovább fogadalmakkal, drága tapaszokkal” – fogalmazott az orvos-igazgató, akinek reményei szerint a leszokó dolgozók követendő példát mutatnak a dohányos betegek számára is.

(11:44)

 

Eseménynaptár ‹‹ 2016-07 ›› HKSZECSPSZOV27282930123456789101112131415161718192021222324252627282930311234567