Egy különleges zsákfalu: Balatonhenye (sokszinuvidek.hu)

A legfrissebb adatok szerint 126 fő lélekszámú Balatonhenye a Balatontól légvonalban 8 kilométerre, közúton 11 kilométerre északra, a Monoszlói-medencében a Henyei-hegy keleti lábánál fekvő település, melyet délről Köveskál, nyugatról Monostorapáti, északról Kapolcs, délkeletről Monoszló határol.

Ez a terület a Balaton-felvidék egyik legrejtettebb völgye, áthaladó útja nincsen, de még a két itt található zsákfalu, Monoszló és Balatonhenye között sincs közúti összeköttetés – írja a sokszinuvidek.hu.

A falu csak közúton közelíthető meg: a Balaton felől a 71-es főútról Révfülöpnél vagy Zánkánál letérve Köveskálon át, ahonnan a 7313-as útból kiágazó 73 126-os út vezet Balatonhenyére. A településen több szép, 18-19. században épült népi építészeti emléket találhatunk: a volt Kenessey-ház boltíves, mellvédes, törpeoszlopos tornáca 1844-ben épült, de hasonlóan szép a volt Körösényi- és az Ágoston-féle ház is. A falu az év nagy részében maga a nyugalom szigete, nyáron azonban itt is felpezsdül az élet.

Főként a természetjárók körében kedvelt a településen található öt, önálló vizű kráter-tó, amelyek közül a legnagyobb öt hold kiterjedésű. A tavakban főként kárász található. A tavakat a vadászok is szívesen látogatják, mert kitűnő vadkacsázó helynek tartják. A hegy oromzatán látható egy meredek sziklasor, amelyet a nép a “törökök halálának” nevez, mert a legendák szerint egy török csapatot a magyarok ide szorítottak és azok kénytelenek voltak leugrani és így lelték halálukat. A sziklasor alatt valóban találtak az ásatások során török fegyvereket, ékszereket.

A Balatonhenyéről készült fotósorozat a sokszinuvidek.hu oldalon látható.