Harmadik alkalommal tartották meg a Halak Napját az ország több tájegységén, így a Balatonnál is. A jeles napon ismeretterjesztő előadásokkal várták az érdeklődőket a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. munkatársai. Március 20-án rendhagyó halőri ellenőrzésekkel lepték meg a horgászokat a Balaton több pontján.
Nincs abban semmi meglepő és rendkívüli, hogy a halak játsszák a főszerepet a Balatoni halgazdálkodási társaság életében, nekik rendelik alá munkanapjainkat az ott dolgozók. Az azonban még kevésbé épült be a köztudatba, hogy 2017- től egy napot az évből – március 20-át – a halak népszerűsítését segítő programokkal töltenek meg az uszonyosokkal kapcsolatban álló, vagy azokkal akár csak érintőlegesen is foglalkozó szervezetek – írja a balatonihal.hu.
A siófoki Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár előadótermében délelőtt a középiskolások és az általános iskola felső tagozatosai hallgattak előadást a halakról. Nagy Gábor, horgászati ágazatvezető két előadást is tartott, olyan sokan voltak kíváncsiak az előre meghirdetett programra. A szakembert elégedettséggel töltötte el, hogy a közel hetvenfős hallgatóság nagy része korábban valamilyen formában már kapcsolatba került a halakkal. Vagy úgy, hogy családja vagy ő maga horgászik, esetleg megpróbálkozott már e szabadidős tevékenységgel, vagy pedig szívesen fogyasztják a halból készült kímélő és egészséges ételeket. Azok is kaptak az előadás végén némi konyhatechnikai útmutatást a különböző halas finomságok elkészítéséhez, akik eddig idegenkednek a szálkásabb halhústól.
Abban sikerült közös nevezőre jutni a hallgatósággal, hogy a horgászat elsődleges motivációi közül az élmény, a „vadászösztön” és a táj szépsége mindenképpen élen jár.
A rendhagyó biológia óra alkalmat adott arra, hogy megbeszéljék közösen a halak rendszertani besorolását és az ismert balatoni halfajok felismerése sem okozott különösebb fejtörést. Kiderült az is, hogy több lenne a fiatal horgász, ha a 14. életév betöltése után nem rettennének meg sokan a kötelező horgászvizsgától. Ok nélkül, tegyük hozzá, hiszen nem ördöngösség a tananyag elsajátítása.
A legkisebbeket, az általános iskola alsó tagozatosait délután Bodó Iván halászati szakmérnök kápráztatta el játékos előadással a vízi élőlényekről. A „zöld vizek meséjében” jól megfértek a hidrobiológiai alapfogalmak, a mikrofilmolvasó kémlelőjében megelevenedő planktonminták, a balatoni köveken megtapadó vándorkagylók látványa, az evezőlábú rákok népszerűségét azonban semmi nem múlta felül ezen a délutánon.
A felnőtt horgászok a Balaton több pontján is találkozhattak a halgazdálkodási társaság halászati őreivel, akik ezúttal a szabályokat betartókat apró ajándékokkal lepték meg. Így azok is halhoz jutottak ezen a napon, akikkel Fortuna nem volt kegyes, igaz a halacskák sütőben növekedtek némi élesztő, na meg Zsuzsi kolléganőnk hathatós közreműködésével. Került még a csomagba Balaton szelet és mérőszalag, amelyik mindig emlékezteti majd újdonsült gazdáit arra, hogy a hal hossza az orrcsúcstól a faroktőig mérendő – olvasható a balatonihal.hu-n.