Egy éve zajlik az Egy Tál ételosztó akció Siófokon (siofok.hu)

„Nem hittem volna, hogy Siófokon ekkora a baj, ennyi a nélkülöző, de azt sem, hogy ennyien készek rendszeresen adakozni, ennyi a jó ember, és egy év elteltével is folytatódhat az Egy Tál ételosztó akció” – mondta Juhászné Margó, a szervező egyesület gazdasági vezetője.

 

Már több mint egy éve osztanak egy tál ételt a rászorulóknak a Siófok Városért Egyesület tagjai, illetve támogatói, ami azt is jelenti, hogy komoly és folyamatos az igény a civil akció folytatására. Minden vasárnap délben, pontban a déli harangszókor kezdődik az ingyenes ebédosztás Siófok Újpiac terén. A közelmúltban, az 50. ételosztáson a város polgármestere és polgármesterasszonya is részt vett.

Juhászné Margó beszámolója szerint a gyűjtőpontokon hetente összegyűlő adományok nagyságától függően vasárnaponként 100-150 adag ételt tudnak kiosztani. A kiadós, tápláló ebédet az egyesület tagjai, vagy az akcióhoz csatlakozott 13 siófoki étterem készíti el felváltva, és több siófoki asszony is vállalta, hogy süt hozzá süteményeket.

Mintegy 30 mozgásában korlátozott rászorulónak személyesen viszik ki az ebédet. Az Újpiac téren általában 100-120 ember áll sorba az ételért, de többségük vinne pár adaggal az otthon maradt családtagjainak is, így 200 adag is bőven elfogyna. A szabály az, hogy először a sorban állók kapnak egy-egy adagot, és ha marad az ételből, azt elosztják igazságosan.

„Sajnos egyre többen jönnek” – fogalmazott a gazdasági vezető. Az összetételükről azt lehet mondani, hogy egyharmaduk roma, egyharmaduk nem roma származású, de lakhatási lehetőséggel rendelkező rászoruló, egyharmaduk pedig hajléktalan – tette hozzá.

Majdnem minden héten ruha és cipőosztást is tartanak az ételosztással párhuzamosan, ami az adományok mennyiségétől függ. A tapasztalatok szerint a legnagyobb igény gyermekholmikra lenne.

Juhászné Margó becslése szerint Siófokon mintegy 450-500 család él olyan körülmények között, hogy a legapróbb adomány, segítség is sokat jelent számukra.

A Siófok Városért Egyesület kezdeményezéséhez több önkéntes is csatlakozott, akiknek egy része teljes névtelenségbe burkolózva segít rendszeresen személyesen, vagy adományok révén.

 

Miből lesz az Egy Tál étel

A folyamatos ételosztás alapja az az adomány, ami összegyűlik a város boltjaiban, éttermeiben kirakott perselyekben. Tehát bárki bármilyen kis összeggel hozzájárulhat az ingyenes ételosztáshoz! Amennyi pénz ezekben a perselyekben összegyűlik minden csütörtökig, annyi adag ebéd készülhet vasárnapra, 250 forintos költséggel számolva egy-egy adagot.  A valóságban ennél többe kerül egy-egy ebéd,  a főzésben soron következő étterem adja a többletet adományként. A város több péksége kenyérrel, pékáruval támogatja az akciót.

Az akcióval kapcsolatba lépni a Facebookon az Egy-Tál közösség oldalán, a siofokert.hu oldalon, vagy a siofokvarosert@gmail.com címen lehet.  Az egyesület számlaszáma: 10101315-69530200-01004008

(23:58)